Rakamaz, Szent István út 148.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Veszélyben

Rakamaz
Szent István út 148.
Az épület homlokzatán látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.10.28. 16:46
Ezt az alkotást kb. negyvenöt éve látom, akárhányszor Balsára utazik a család, Rakamazon át. A 38-as, a kisvároson átvezető út mentén áll ez az épület, ami régen Művelődési Ház volt. Emlékszem, egy időben ki volt írva rá, hogy Mozi. Mára eltűnt ez a felirat, és egy Bankfiók létesült benne. A bankot 2008. január 16-án nyitották meg. A Bank mellett még mindig különböző közművelődési csoportok helye az épület többi része, a város honlapja szerint.

Én az épület átadását inkább az ötvenes évekre tenném. A google keresőjén át nem találtam meg sem az alkotót, sem a pontos évet.
Tartok tőle, hogy egy nagy felújítás során el fog tűnni ez a három részből álló alkotás. A középsőbe már így is vágtak egy ablakot utólag.
Az életnagyságnál nagyobb alakok a művelődéssel kapcsolatosak. Éneklő, táncoló, olvasó fiatalokat látunk. Egyúttal megmutatja nekünk a sgraffito alkotója a környéken lakó emberek fő tevékenységi körét, a mezőgazdaság jelképeit. Az ábrázolt emberalakok sematikusak, és néhol aránytalanok is. Szerintem egyik-másik lánynak túl hosszú a keze. Összesen három színt használt a művész. A fehér már ugyan régen nem fehér, mert a hatalmas forgalom átszínezte.
Több időt töltöttem el azzal, hogy megpróbáltam megkeresni az alkotó nevét a sgraffitón, mint a fotózással, de nem jártam sikerrel.

Utazásaim során amúgy is érdekes jelenségre figyeltem fel. Az ilyen települések, amelyek valamely két, vagy három megye határán fekszenek, szinte mind hátrányosabb helyzetben vannak köztéri alkotások tekintetében. Rakamaz és Tokaj között van Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, és BAZ megye határa. Szerintem az a nagy csoda, hogy az évenként megrendezésre kerülő Hegyalja-fesztivált a két kisváros együttes erővel meg tudja rendezni.

Ha mégis ki tud deríteni valaki valamit, megköszönöm.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rakamaz
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/huszar-istvan
Ády
2010.10.28. 18:32
Tünde, ezt találtam neked.
HUSZÁR István
Sgraffitói és seccói Szúcs, Rakamaz, Kunmadaras és Mátészalka
középületein láthatók.
Ahova az ablakot tették egy női arc volt (archív kép)
Szomorú :)

Cím alapján hasonló

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Bal oldali alkotásrészlet
Feltöltő
Azonosító
70090
Feltöltve
2010.10.28. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bal oldali alkotásrészlet

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Bankfiók
Feltöltő
Azonosító
70091
Feltöltve
2010.10.28. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bankfiók

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Az épület egésze
Feltöltő
Azonosító
70092
Feltöltve
2010.10.28. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Az épület egésze

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Bal oldali alkotás
Feltöltő
Azonosító
70093
Feltöltve
2010.10.28. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bal oldali alkotás

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Bal oldali alkotásrészlet
Feltöltő
Azonosító
70094
Feltöltve
2010.10.28. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bal oldali alkotásrészlet

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Az utólag bevágott ablak
Feltöltő
Azonosító
70095
Feltöltve
2010.10.28. 15:41

Középső rész részlete
Feltöltő
Azonosító
70096

Jobb oldali alkotás
Feltöltő
Azonosító
70097
Feltöltve
2010.10.28. 15:42

Jobb oldali alkotásrészlet
Feltöltő
Azonosító
70098

360304
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/199 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360305
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/447 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360306
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/197 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360307
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/215 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360308
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/255 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360309
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/172 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360310
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/134 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360311
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/148 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360312
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/178 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360313
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/133 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
360314
Feltöltve
2019.06.14. 17:10
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/155 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.14. 17:10

Archív fotók

"Figurális sgraffito" c. alkotás fotói Rakamaz településről

Feltöltő
Azonosító
221677
Forrás
Képeslap részlet
Feltöltve
2015.10.16. 10:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.16. 10:48
Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

06.14. 17:10
11 új fotót töltöttem a "Figurális sgraffito" műlaphoz!
15.10.16. 10:48
1 új fotót töltöttem a "Figurális sgraffito" műlaphoz!
10.10.28. 16:46
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Figurális sgraffito" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.