A Soproni Egyetem Botanikus kertjének legnyugatibb sétányán

Felállítás1962


Tarjáni Antal
2010.11.01. 19:37
Fehér Dániel (Tekepuszta, 1890. - Sopron, 1955.) erdőmérnök, növényfiziológus és talajbiológus, műszaki egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1954). A selmecbányai erdészeti főiskola elvégzése után 1913-14-ben a berlini egyetemen tanult tovább, majd a bécsi tudományegyetemen 1920-ban bölcsészdoktori szigorlatot tett. Működését a soproni bánya- és erdőmérnöki főiskolában kezdte 1923-ban, 1926-tól a botanika tanára. 1926-tól tanulmányutat tett a skandináv országokban, majd a norvég kormány meghívására részt vett egy lappföldi expedícióban; 1934-ben az algíri egy. megbízásából É-szaharai tanulmányutat tett, 1936-ban a Francia Tudományos Ak. megbízásából részt vett egy szaharai és szudáni expedíció vezetésében. 1951-től az MTA soproni talajbiológiai osztályának (ill. laboratóriumának) vezetője volt. Behatóan vizsgálta az erdei talaj és biológiája, valamint az erdei fák élettartamával kapcsolatos kérdéseket. Megállapította a talajbiológia folyamatos periodicitását. Máig megoldatlan az általa évtizedeken át vizsgált, az élő növényi szervezetből kiinduló sugárzó hatások mibenléte. Mikrobiológiai kutatásaival a modern talajbiológia egyik nemzetközileg ismert és elismert megalapozója lett. Több nemzetközi kongresszuson képviselte a m. biológusokat, számos külföldi tudományos társaság tagja volt. 200-nál több tanulmánya jelent meg magyar és külföldi szakfolyóiratokban.
forrás: Életrajzi lexikon


Fehér Dániel kezdeményezésére 1922-ben megkezdődött a park erdészeti botanikus kertté való átalakítása. A Botanikus kert azóta többször bővült, jelenlegi területe 17,2 hektár.



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Tagi gyűjteményben
Soproni Egyetem oktatói

Cím alapján hasonló

"Fehér Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
69877
Feltöltve
2010.10.25. 23:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.10.25. 23:48

"Fehér Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
69878
Feltöltve
2010.10.25. 23:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ300/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.10.25. 23:49

"Fehér Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
247038
Feltöltve
2016.07.25. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.25. 00:06

"Fehér Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
247039
Feltöltve
2016.07.25. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.25. 00:07

"Fehér Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
247040
Feltöltve
2016.07.25. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.25. 00:07

"Fehér Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
247041
Feltöltve
2016.07.25. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.25. 00:09

"Fehér Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
247042
Feltöltve
2016.07.25. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.25. 00:10
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.07.25. 00:10
1 új fotót töltöttem a "Fehér Dániel" műlaphoz
16.07.25. 00:09
1 új fotót töltöttem a "Fehér Dániel" műlaphoz
16.07.25. 00:07
1 új fotót töltöttem a "Fehér Dániel" műlaphoz
16.07.25. 00:07
1 új fotót töltöttem a "Fehér Dániel" műlaphoz
16.07.25. 00:06
1 új fotót töltöttem a "Fehér Dániel" műlaphoz
12.10.20. 23:38
A "Fehér Dániel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.11.01. 19:37
Tarjáni Antal publikálta "Fehér Dániel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.