Ennek a szobornak szinte semmi magyar vonatkozása sincs, azon felül, hogy a Ratkay Lajos által készített plasztika közelében van. A „Két elem” keresése közben találtam rá, két utcával mellette, és egyből megtetszett. Bevallom őszintén, némi csalódást okozott nekem honfitársunk alkotása. Nem azért mintha nem lelkesednék eléggé az új utakat kereső modern szobrászat próbálkozásaiért, amivel kísérletet tesznek az elvont fogalmak plasztikai megjelenítésére. Ezt a másik szobrot szemlélve be kell azonban látnom, hogy a földhözragadt fantáziámat ez az egy szál elröppenő galambba öltözött női alak jobban megmozgatja.
Visszafelé jövet ezért úgy döntöttem alaposabban körbejárom, hátha mégis tudok valami negatív jellemzőt találni, amivel értéktelen, silány fércmunkává minősíthetném a kompozíciót. Rosszindulatú előítélettel átitatott vizsgálataim nem hoztak ilyen értelmű eredményt, még mindig nagyon tetszik az egész forma, lendület és a bronzba öntött pillanat. Persze mondhatná valaki, hogy nem lehet galambot ilyenképpen szabadon engedni. Erre viszont az a válaszom, hogy a dolognak ezt a részét fogjuk fel absztrakciónak.
A kompozíció címe is egyértelmű progresszív gondolatot sugároz. A béke egy olyan határokon, nemzeteken, történelmi korszakokon átívelő pozitív érték, ami minden korosztály és társadalmi réteg közös találkozási pontja lehet, ideológiai nézetektől függetlenül.