Tata, Tanoda tér 5.

Tata
Tanoda tér 5.
Az Eötvös József Gimnázium udvarán

Felállítás1988


Szórád Péter
2010.10.22. 00:22
Habár az eredeti változat egy fél tonna súlyú, henger alakúra esztergált mahagóni fa palástjára faragott lapos domborműveket ábrázoló oszlop, a gimnázium udvarán felállított másolat pedig bronzból készült, stílusában mégis az „írott kövek” csoportjába sorolható ez a mű.
A 320 cm magas, 90 cm átmérőjű törzs tetején az író portréja helyezkedik el, akit a reformkor nagy politikai személyiségei, Kossuth, Petőfi, Széchenyi, Batthyány vesznek körül. De megjelennek az író műveinek szereplői is. A „Magyarország 1514-ben” című regényből Dózsa György. A falu jegyzőjéből a szomorú sorsú, jobbágyi sorban tengődő parasztok. Végtelen kiszolgáltatottságukat drámai hangulatú portréik érzékeltetik. A fájdalmas szomorúság mellett az életöröm, az életigenlés is megjelenik a kompozícióban egy fiatal szerelmespár képében. Szervátiusz Tibor fia a mű készítésének idején kötött házasságot, és ebben a műben egy kicsit a fiatal párnak az alakja is benne van.
(Forrás:Szervátiusz Tibor honlapja)




Cím alapján hasonló

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69490
Feltöltve
2010.10.21. 23:14
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:14

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69491
Feltöltve
2010.10.21. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:16

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69492
Feltöltve
2010.10.21. 23:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:17

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69493
Feltöltve
2010.10.21. 23:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:18

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69494
Feltöltve
2010.10.21. 23:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:20

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69495
Feltöltve
2010.10.21. 23:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:21

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69496
Feltöltve
2010.10.21. 23:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:23

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69497
Feltöltve
2010.10.21. 23:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:25

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
69498
Feltöltve
2010.10.21. 23:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.21. 23:26

"Eötvös-oszlop" c. alkotás fotói Tata településről

Feltöltő
Azonosító
429141
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2021.01.09. 13:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/40 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.09. 13:01
2017. május
Összesen 10 fotó

Műlap története

3 perce
1 új fotót töltöttem az "Eötvös-oszlop" műlaphoz!
19.06.29. 14:55
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Eötvös-oszlop" feltöltésünket!
10.10.22. 00:22
Szórád Péter publikálta "Eötvös-oszlop" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.