I. világháborús emlékmű

Izsák, Kossuth Lajos tér
Archív képek

Izsák
Kossuth Lajos tér
A város főterén áll.

Felállítás1924. augusztus 24.

Hársch Ferenc
2010.10.26. 08:07
"Az első világháborúba Izsákról 1100 katonát soroztak be. Közülük kétszázötvenen haltak hősi halált, ötvenhárman hadirokkantként tértek haza. Az elesettekre emlékezve 1924-ben állítottak emlékművet a mai Kossuth téren. Az alkotás talapzatán az elesettek névsora olvasható. A kétalakos szobor az erdélyi származású, Budapestre települt Ditrói Siklódi Lőrinc szobrászművész munkája. Az emlékmű avató ünnepsége 1924. augusztus 24-én volt, melyen részt vett a Habsburg ház magyar ágának tagja, József főherceg is." [1]

2017-ben a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által kiírt pályázat támogatásával, Borsos István, kőfaragó, sírkő-műkő készítő mester munkájának eredményeképp megújult külsőt kapott az emlékmű. [2]
Források:
[1] http://www.izsak.hu/index.php?page=ertektar
[2] http://vira.hu/esemeny/2017/05/27/kozos-emlekezes-izsakon/

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
69375
Feltöltve
2010.10.20. 10:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.10.20. 10:29

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
69376
Feltöltve
2010.10.20. 10:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ5/1 • 1/1000 • ISO80

69377
Feltöltve
2010.10.20. 10:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ36/10 • 1/750 • ISO80

69378
Feltöltve
2010.10.20. 10:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.10.20. 10:30

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
93329
Feltöltve
2011.09.01. 10:37
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ36/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.09.01. 10:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2019. 04. 21.
Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
69374
Feltöltve
2010.10.20. 10:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.10.20. 10:29
2019. 04. 21.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2019. 09. 29.
Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
376973
Feltöltve
2019.10.04. 10:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ710/100 • 1/420 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.10.04. 10:55
2019. 09. 29.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2019. 09. 29.
Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
376974
Feltöltve
2019.10.04. 10:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ800/100 • 1/250 • 12.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.10.04. 10:55
2019. 09. 29.

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Mozaik képeslap.
Alkotó
Település
Izsák
Feltöltő
Azonosító
125504
Feltöltve
2012.11.24. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.11.24. 11:45
Archív felvétel
Mozaik képeslap.
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.10.04. 10:55
2 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.06.16. 15:28
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
12.11.24. 11:45
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.10.26. 08:07
Hársch Ferenc publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.