Sopron, Lővér krt. 66.

Alternatív, helyi címek:Mese figurák

Sopron
Lővér krt. 66.
Az épület főbejárata melletti toldalék építményen.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szabolcs Erzsébet
2010.10.21. 16:18
A gyermekszanatórium helyén először az úgynevezett Villa Vendéglő állt, későbbi tulajdonosáról nevezték el Gruber Panziónak. (Hárs József helytörténész után)
A háborús bombázások után a Gruber Szálló elég rossz állapotban volt. Dr. Nagy László, a soproni Állami Szanatórium akkori igazgatója javasolta, hogy a romos ingatlant alakítsák át gyermekszanatóriummá amely azonban már nyomaiban sem emlékeztet az eredeti épületre. Az intézmény 1962-től száz ággyal, kezdte meg a működését országos hírű, az ország egyetlen gyermekszanatóriumaként. A háromszintes épülethez nagy kert is tartozik.
http://www.kassai-istvan.hu/documents/egyir/1995_10_12_mn.html
(szerk. hozzáfűzése)
Sok szívműtéten és más betegségen átesett kis gyerek gyógyult itt. A mentőfogadó játékos mesefigurái felvidíthatták az ide érkező gyerekeket - enyhítve a komor terméskőből emelt nem éppen vidám épület ijesztő látványát. A bejárat melletti fogadó részen remélhető, hogy a művész faliképei is megmaradnak. Mivel a területet őrzik, a felújítási munkák miatt is - így csak engedély kérés után fotózhattam. Köszönet érte.

A Lővér körúton álló, csodálatos erdei környezetben lévő gyermek szanatóriumi részleget harminchárom éves működés után, 1995-ben szüntették meg.
Több újságcikk is megjelent az épületegyüttes sorsáról hasznosításáról, azonban a tizenhárom évig üresen álló épületen lesz mit helyrehozni az új beruházóknak. A munkálatok megkezdődtek, az épületet sikerül megmenteni a további romlástól.
http://www.nyugatmagyar.hu/soproni_hirek/nyugdijasotthon_lesz_a_gyerekszanatorium/2055623
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-rooz-ilona/

Cím alapján hasonló

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Mese figurák a külső falon
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
69260
Feltöltve
2010.10.19. 00:27
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ84/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.10.19. 00:27
Mese figurák a külső falon

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Mentő fogadó belső fali motívumai
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
69261
Feltöltve
2010.10.19. 00:28
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.10.19. 00:28
Mentő fogadó belső fali motívumai

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Épület részlete a mentő fogadóval
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
69262
Feltöltve
2010.10.19. 00:28
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ54/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.10.19. 00:28
Épület részlete a mentő fogadóval

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Belső oldali motívumok
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
69263
Feltöltve
2010.10.19. 00:29
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.10.19. 00:29
Belső oldali motívumok

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
351798
Feltöltve
2019.04.24. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/2000 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.24. 23:45

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
351799
Feltöltve
2019.04.24. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/800 • 105mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.24. 23:45

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
351800
Feltöltve
2019.04.24. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/800 • 75mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.24. 23:45

"Vésett dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
351801
Feltöltve
2019.04.24. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/640 • 105mm • ISO200

351802

Összesen 9 fotó

Műlap története

19.08.26. 20:46
A "Vésett dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.24. 23:45
5 új fotót töltöttem a "Vésett dombormű" műlaphoz
15.04.25. 09:50
A "Vésett dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.10.21. 16:18
Szabolcs Erzsébet publikálta "Vésett dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.