Kazinczyné Török Sophie

Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy Ferenc utca

Alternatív, helyi címek:Kazinczyné gróf Török Sophie, Török Zsófia

Sátoraljaújhely-Széphalom
Kazinczy Ferenc utca
A Kazinczy Emlékkertben, a Mauzóleummal szemben áll.

Felállítás2008. október 17.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2010.10.14. 23:00
Múlt hétvégén a kirándulás egyik célpontja Széphalom volt, az ott épített Magyar Nyelv Múzeuma. Mielőtt belemerültünk a múzeum megtekintésébe, előtte természetesen a Kazinczy Emlékkertben is sétáltunk egyet.

Ennek az alkotásnak örültem is, meg nem is. Örültem, mert ott áll, és nem, mert arra számítottam, hogy a kertben végre elhelyezik a tavalyi 250 éves évfordulóra a nyelvújító Kazinczy Ferenc szobrát. De ez nem így történt, a felesége mellszobra díszíti mostantól a parkot.
Éppen a mauzóleummal szemben állították fel az alkotást 2008. október 17-én.
A mellszobor életnagyságú.

A wikipedia nem túl kegyes a híres magyar nőkkel, így az a kevés információ róla, itt érhető el: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kazinczyn%C3%A9_T%C3%B6r%C3%B6k_Sophie

Török Sophie nyolc gyermeket szült a nyelvújító feleségeként. Halála után hagyatékát ápolta még 11 évig, és 1842-ben halt meg Nagyváradon.

A Kazinczy Emlékkertben ott áll még Kazinczy Lajos mellszobra, amit Tóth András debreceni szobrász készített el 1910-ben. Ő a legkisebb fiúk volt, és az Aradon végezték ki 1849-ben.
További linkek
A magyar nyelv éve, 2009: http://www.magyarnyelveve.hu/eletrajz

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68767
Feltöltve
2010.10.12. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:25

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68768
Feltöltve
2010.10.12. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:25

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68769
Feltöltve
2010.10.12. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:26

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68775
Feltöltve
2010.10.12. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:29

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68770
Feltöltve
2010.10.12. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:27

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68771
Feltöltve
2010.10.12. 23:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:28

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68772
Feltöltve
2010.10.12. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:28

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68773
Feltöltve
2010.10.12. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:29

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
68774
Feltöltve
2010.10.12. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.12. 23:29

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Tavasz a Kazinczy-kertben
Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
130454
Forrás
saját, 2011. márc. 28.
Fotózva
2011. március
Évszám
2011
Feltöltve
2013.02.09. 15:40
EXIF információk...
OLYMPUS_IMAGING_CORP. / X450,D535Z,C370Z
ƒ29/10 • 1/223 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hollóházy Ildikó 13.02.09. 15:40
2011. március
Tavasz a Kazinczy-kertben

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
186125
Feltöltve
2014.11.07. 12:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.07. 12:01

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
201925
Feltöltve
2015.04.13. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.13. 00:04

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
201927
Feltöltve
2015.04.13. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

201926
Feltöltve
2015.04.13. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.13. 00:04

"Kazinczyné Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
435065
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2021.03.02. 12:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 12:52
2015. május
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.07.05. 23:23
A "Kazinczyné Török Sophie" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.02. 12:52
1 új fotót töltöttem a "Kazinczyné Török Sophie" műlaphoz
14.11.07. 12:01
1 új fotót töltöttem a "Kazinczyné Török Sophie" műlaphoz
13.02.09. 15:40
1 új fotót töltöttem a "Kazinczyné Török Sophie" műlaphoz
10.10.14. 23:00
TundeK62 publikálta "Kazinczyné Török Sophie" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.