Devecser, Szabadság tér

Alternatív, helyi címek:1956-os forradalom és szabadságharc emlékműve

Devecser
Szabadság tér
A térképen Szabadság térnek feltüntetett Deák téren

Felállítás2006


Szórád Péter
2010.10.11. 22:02
Az 1956-os forradalom emlékművét 2006. október 23-án a forradalom 50. évfordulója alkalmából avatták fel. A felállítás helyszínét az alkotó választotta ki, és emellett szilárdan kitartott minden elterelő vita ellenére, ami során egyesek a templom melletti Fohász közelében kívánták felállítani.

Tirnován Ari-Vid, 1933-ban született Segesváron. (A latin eredetű vezetéknév gyakori volt Erdélyben, a terra-föld, és a nova-új szókapcsolat, talán Újvidékinek értelmezhető). Anyai ágon papi családból származott, és így életében az unitárius egyház tanítása meghatározó szerepet játszott. A Kolozsvári Képzőművészeti Akadémián tanulta a szobrászatot, mesterei Szervátiusz Jenő, Vetro Artur és Kós András voltak. 1956. október 23-án és 24-én este Kolozsváron diákgyűléseket szervezett és politikai reformokat hirdetett. 25-én letartóztatták, majd hétévi börtönre ítélték. 1959-ben három év és két hónap Szamosújváron letöltött büntetés után engedték szabadon. Ezután állandó jelleggel politikai zaklatással tették lehetetlenné az életét. Az üldöztetés elől 1988-ban családjával együtt elhagyta Erdélyt, és Magyarországra költözött. Jelenleg Pápán él.

2006-ban megadatott számára, hogy az 50. évfordulóra saját életútját fogalmazza meg egy emlékműben. A csíkos rabruhában kezét égre emelő alakban a művész önmagát ábrázolja. Ez az égre néző gesztus fejezi ki a szabadságra és igazságra vágyó ember szellemét. Azt a tudatot, hogy ezen az úton minden embernek saját magának kell végig menni. Saját útját járja Tirnován Ari-Vid is akinek élete célja, védeni a végtelen erdőkben üldözött védtelen indiánokat, miközben végig szilárdan bízik az egy igaz Istenben.

(Forrás: veszprém.hu)
További linkek
http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/kultura-mveszet/webgaleria/169-alkotoi-profilok/1123-tirnovan-ari-vid



Cím alapján hasonló

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
68590
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.11. 20:35
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.11. 20:35
2010. április

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
68591
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.11. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.11. 20:36
2010. április

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
68592
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.11. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.11. 20:37
2010. április

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
68593
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.11. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.11. 20:38
2010. április

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
68594
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.11. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.11. 20:39
2010. április

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
68595
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.11. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.11. 20:41
2010. április

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
68596
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.11. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.11. 20:43
2010. április

"Forradalmár" c. alkotás fotói Devecser településről

Feltöltő
Azonosító
131849
Feltöltve
2013.02.28. 22:01
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/333 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.02.28. 22:01
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.07.11. 21:27
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Forradalmár" feltöltésünket!
13.02.28. 22:01
1 új fotót töltöttem a "Forradalmár" műlaphoz!
10.10.11. 22:02
Szórád Péter publikálta "Forradalmár" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.