Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai

Budapest, VI. kerület, Andrássy út 39.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:A Divatcsarnok homlokzati szobrai

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 39.
Az Andrássy út páratlan oldalán, a Nagymező utca és a Liszt Ferenc tér közötti tömb közepe táján

Felállítás1909

Csuhai István
2010.10.10. 09:15
A ma álló épület helyén eredetileg a Terézvárosi Kaszinó állt, melyet Petschacher Gusztáv (többek között a Körönd több épületének tervezője) épített 1884-ben. Mikor a kor egyik jelentős kereskedőjének, Goldberger Sámuelnek a Rákóczi úton ugyancsak Párizsi Nagyáruház néven álló áruházépülete 1903-ban egy elektromos zárlat következtében kiégett, ezt a helyet szemelte ki új áruháza számára. Az egykori Terézvárosi Kaszinó hátsó, a mai Paulay Ede utca felé eső traktusa megmaradt, ebben látható Lotz Károly nevezetes, Budapest apotheosisa című, 1885-re elkészült freskója, a telek Andrássy út felé eső részére viszont Sziklai Zsigmond tervei alapján vadonatúj, középen üvegtetővel fedett, a nagy párizsi luxusáruházakat (La Fayette, Samaritaine stb.) időben kissé megelőző áruházépületet emeltek 1909-ben.

Ády két archív hozzátöltéséből, amit külön köszönök, jól látható, milyen volt az áruház homlokzata új korában. Ma ugyanez a nézet az Andrássy úti fák miatt nemigen érhető el.

Ennek az épületnek a két homlokzati díszítőszobra látható a műlapon. Egyes feltételezések szerint a bal oldali szobor az építészt, Sziklai Zsigmondot, a jobb oldali pedig az építtető-tulajdonost, Goldberger Sámuelt ábrázolja - de hogy ez internetes tévhit (urban legend, ahogy ma szokás mondani) vagy pedig a valóság-e, a komolyabb szakirodalomból nem tudtam megállapítani. Nekem elsőre inkább ugyanannak a férfinak tetszett mindkettő, vagyis úgy mondom, mintha ugyanaz lett volna a modellje mindkét szobornak, és az egyik allegorizáló zsáner így alakult, a másik meg úgy. Az épületet a második világháború, illetve az államosítás után Divatcsarnokká nevezték át (a Lotz-terem különvált a kereskedelmi egységtől), áruházként működött a rendszerváltásig, belseje tökéletesen átalakult, körülbelül a korszak Centrum-áruházainak színvonalára süllyedt, külső állaga is alaposan leromlott. Valamikor a kilencvenes évek közepén bezárták, így vegetált évekig, különféle tervek születtek hasznosítására. Szó volt róla, hogy Építészeti Múzeum létesül a falai között, de inkább csak különböző művészeti akciók, pl. a Kis Varsó Nofretiti-projektje valósult meg benne ideiglenesen. Én ekkor láttam az épületet, mely belülről akkor elkeserítő volt, tetőrésze azonban a legcsodálatosabb és szokatlanabb pesti panorámát kínálta, és a tetején lévő korcsolyapályának is megvoltak még a nyomai. Mígnem a 2000-es évek középső harmadában az Orco cég nekilátott betűhív felújításának. 2009 elején bérlőként az Alexandra Könyváruház költözött az alsó áruház-részre és a hátsó traktusba (a Lotz-teremből a könyváruház szabadon látogatható kávéháza lett), az épület többi szintjét irodaházként kívánják működtetni.

A felújítás fellendítette az épülettel foglalkozó irodalmat, sajnos, a két homlokzati szobor alkotójáról ezekben sincsen szó a legkisebb utalás erejéig sem, pedig ez jóval több, mint egyszerű épület-ornamentika.

Fő forrásom Gábor Eszter kiváló könyve az Andrássy útról és környékéről (Osiris-Budapest Főváros Levéltára, 2010).
További linkek
Blogbejegyzés az áruház történetéről:
http://pumpkin-paradise.com/a-parizsi-nagy-aruhaz-avagy-a-divatcsarnok-tortenete/
Sila
2010.10.12. 21:14
Goldberger alakját K. Nagy Mihály, Sziklai alakját pedig Mack Lajos készítette. Mindketten a Zsolnay-cég szobrászai voltak. (Népszabadság 2003. február 14. 32. oldal)

Cím alapján hasonló

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
68324
Fotózva
2008. szeptember
Feltöltve
2010.10.10. 08:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/200 • ISO450

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.10. 08:45
2008. szeptember

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
68325
Feltöltve
2010.10.10. 08:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.10. 08:46

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
68326
Feltöltve
2010.10.10. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.10. 08:49

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

A bal oldalon az épület tervezője, Sziklai Zsigmond.
Feltöltő
Azonosító
68327
Feltöltve
2010.10.10. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.10. 08:50
A bal oldalon az épület tervezője, Sziklai Zsigmond.

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
68328
Feltöltve
2010.10.10. 08:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.10. 08:51

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

A jobb oldalon az építtető, Goldberger Sámuel.
Feltöltő
Azonosító
68329
Feltöltve
2010.10.10. 08:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.10. 08:53
A jobb oldalon az építtető, Goldberger Sámuel.

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
68330
Feltöltve
2010.10.10. 08:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.10. 08:54

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
78952
Feltöltve
2011.02.28. 07:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 07:12

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
78953
Feltöltve
2011.02.28. 07:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 07:13

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
195957
Feltöltve
2015.02.18. 21:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.02.18. 21:16

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
195960
Feltöltve
2015.02.18. 21:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.02.18. 21:17

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
195958
Feltöltve
2015.02.18. 21:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO720

195959
Feltöltve
2015.02.18. 21:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO1400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.02.18. 21:16

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
195961
Feltöltve
2015.02.18. 21:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.02.18. 21:17

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
269555
Feltöltve
2017.03.10. 09:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.03.10. 09:37

Archív fotók

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap 10-es évek
Feltöltő
Azonosító
68681
Feltöltve
2010.10.12. 14:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.12. 14:02
Archív felvétel
Képeslap 10-es évek

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap 20-as évek
Feltöltő
Azonosító
68682
Feltöltve
2010.10.12. 14:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.12. 14:04
Archív felvétel
Képeslap 20-as évek

"Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

1958-as felvétel a teljes homlokzatról. Fortepan azonosító: 103053
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11
Feltöltő
Azonosító
251651
Évszám
1958
Feltöltve
2016.09.04. 21:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.09.04. 21:49
1958, Archív felvétel
1958-as felvétel a teljes homlokzatról. Fortepan azonosító: 103053 Fortepan / Budapest Főv...Teljes szöveg1958-as felvétel a teljes homlokzatról. Fortepan azonosító: 103053
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11Kevesebb szöveg
Összesen 18 fotó

Műlap története

16.01.21. 12:39
Megérintettem az "Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" alkotást!
15.09.18. 13:36
Megérintettem az "Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" alkotást!
10.10.12. 14:04
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" műlaphoz!
10.10.12. 14:02
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" műlaphoz!
10.10.10. 09:15
Csuhai István publikálta "Az egykori Párizsi Nagyáruház homlokzati szobrai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.