Hollókő, József Attila utca

Hollókő
József Attila utca
Az ófalu bejárata előtt, a Millenniumi Emlékparkban

Felállítás2004


Szórád Péter
2010.10.08. 10:10
Hollókő-Emlékkő-Írottkő-Legendakő

Az ófalu bejárata előtt, a Millenniumi Emlékparkban felállított Várlegenda-szoborba vésve olvasható Hollókő nevének legendás magyarázata, és a Világörökség emblémája.

A Világörökség emblémája a kulturális és természeti javak között fennálló szoros kapcsolatot, kölcsönhatást szimbolizálja. A központi négyzet egy emberkéz által alkotott formát jelképez, miközben a kör a természetet, természetességet jeleníti meg. Mindkét forma szorosan egymásba fonódik, egyik a másikból indul ki és tér vissza. Az embléma kerek, mint földünk, és a kör egyben a mindent körülölelő védelem szimbóluma is.

A falu története a XIII. századig nyúlik vissza, mivel a tatárjárás után épült fel a Szár-hegyen a vár. A sziklára épített erődítményhez egy réges-régi legenda fűződik, mely a helyiek szerint a település nevére is magyarázatot ad. Történt egyszer, hogy bizonyos Kacsics András - a XII. századtól ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a földesurak - elrabolta a szomszédos földesúr szépséges asszonyát, s épülő várába zárta. Az asszony dajkája azonban, aki 'mellékállásban' boszorkány volt, szövetkezett az ördöggel, és rávette, hogy fiai változzanak hollóvá, és az asszonyt körülvevő erődítményt kőről kőre lebontva szabadítsák ki őt. A hollók így is tettek, ám - becsületükre legyen mondva - nem szórták csak úgy szerteszét a köveket, hanem egy közeli bazaltsziklán új várat raktak belőlük. Ez lett aztán Hollókő vára.


(Forrás: vilagorokseg.hu)
Források:
http://www.e-epites.hu/hirek/europai-kulondijat-nyert-holloko



Cím alapján hasonló

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68169
Feltöltve
2010.10.08. 09:38
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:38

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68170
Feltöltve
2010.10.08. 09:41
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:41

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68171
Feltöltve
2010.10.08. 09:42
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:42

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68172
Feltöltve
2010.10.08. 09:44
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:44

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68173
Feltöltve
2010.10.08. 09:46
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:46

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68174
Feltöltve
2010.10.08. 09:48
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:48

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68176
Feltöltve
2010.10.08. 09:50
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:50

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68179
Feltöltve
2010.10.08. 09:53
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:53

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
68181
Feltöltve
2010.10.08. 09:54
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.10.08. 09:54

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
140911
Feltöltve
2013.06.17. 14:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.17. 14:06

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
140912
Feltöltve
2013.06.17. 14:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/58 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.17. 14:06

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
140916
Feltöltve
2013.06.17. 14:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.17. 14:13

"Várlegenda-szobor" c. alkotás fotói Hollókő településről

Feltöltő
Azonosító
423852
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.11.10. 10:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.11.10. 10:19
2018. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

épp most
1 új fotót töltöttem a "Várlegenda-szobor" műlaphoz!
13.06.17. 14:13
1 új fotót töltöttem a "Várlegenda-szobor" műlaphoz!
13.06.17. 14:06
1 új fotót töltöttem a "Várlegenda-szobor" műlaphoz!
13.06.17. 14:06
1 új fotót töltöttem a "Várlegenda-szobor" műlaphoz!
10.10.08. 10:10
Szórád Péter publikálta "Várlegenda-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.