Több alakos vörösmárvány plasztika

Budapest, XIV. kerület, Columbus u. 11.
Archív képek

Budapest
XIV. kerület, Columbus u. 11.
A Mexikói út felől a rövid Szabó Lőrinc utcán letérve pár tíz méter...Teljes szövegA Mexikói út felől a rövid Szabó Lőrinc utcán letérve pár tíz méter séta után éppen szemben, a homlokzaton, a bejárattól balraKevesebb szöveg

Avatás1964


Csuhai István
2010.10.02. 20:58
A műalkotással kapcsolatban szinte mindent megmagyaráz, ha ismerjük a ház előtörténetét (benne jelenleg egy igen színvonalas és keresett oktatási intézmény, a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola működik). Ez az 1960-as évek első felében emelt épület ugyanis az MSZMP zuglói székháza volt. A főhomlokzat bal oldalán látható monumentális dombormű Makrisz Agamemnon alkotása, akinek tucatnyi egykori pártházon/ban elhelyezett műalkotása van - vagy inkább múlt időben: volt, hiszen ezek nagy részét a rendszerváltás után eltávolították.

Szerencsére nem ez történt a négy méter magasságú, sajátos geometriai formában elrendezett vörösmárvány domborművel, mely közvetlen tárgya, az ábrázolt emberi alakok, arcok sokasága miatt bizonyára nem hatott ideologikusan az épület pártház korszakában, és nem hat anakronisztikusan a mai zeneiskola-korszakban sem, sőt - mondhatom, modernsége, egyszerűsége, eredetisége, s az a minőség, amivel pontosan az elviselhetőség legszélén táncol, éppenhogy lefegyverző; minden részletéről és egészéről is lesüt, hogy Makrisz Agamemnon hatalmas formátumú, zseniális képességű, vizionárius szobrász volt. Hogy kifussa magát, ahhoz persze kellett egy olyan korszak is, amilyenben élt.

Sajnálatos módon persze lehet, az egésszel melléfogok, ugyanis a feltöltéskor rendelkezésemre álló listák egyike sem tartalmazza Makrisz Agamemnonnak ezt a művét, Wehner Tibor könyve sem, mely műlistáiban néha kissé szolgaian másolja azt az interneten is fellelhető, sok hibával tarkított lexikont, melynek pár évvel korábban egyik fő szerzője volt. Forrásom szerint (mely azóta eltűnt az internetről) a mű négy éven át, 1961 és 1965 között készült, de hogy miért ennyi ideig, azt alighanem Pogány Ö. Gábor Makrisz Agamemnon-monográfiája fogja megválaszolni. Ha.

A feltöltés óta előkerítettem a könyvet, és ebből eléggé egyértelműnek látszanak az adatok. Nem esik szó a fentebb említett hosszas készítésről, a felállítás éve viszont 1964 (ezt valószínűsíti és megerősíti, hogy a bibliográfiában 1964 decemberi dátummal Láncz Sándor egy cikkében ismerteti a művet). Pogány Ö. Gábor a mű anyagát márványnak minősülő mészkőnek nevezi, és a művet együtt tárgyalja a Békéscsabán 1968-ban, a megyei tanács homlokzatára állított plasztikával (lásd itt: http://www.kozterkep.hu/~/7949/_homlokzati_plasztika_bekescsaba_makrisz_agamemnon_1971.html ). A megfogalmazás úgy hat, mintha a két művön egyszerre dolgozott volna Makrisz, ám a négy év különbség közöttük a könyv kísérő katalógusából egyértelműen kiderül. Alaposan tévedtem a mérettel: a katalógus ezt 850 x 350 cm-ben adja meg, és igazat kell adnom neki.



Cím alapján hasonló

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67799
Feltöltve
2010.10.02. 20:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:11

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67806
Feltöltve
2010.10.02. 20:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:21

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67802
Feltöltve
2010.10.02. 20:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:14

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67807
Feltöltve
2010.10.02. 20:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:23

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67800
Feltöltve
2010.10.02. 20:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:12

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67801
Feltöltve
2010.10.02. 20:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:13

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67805
Feltöltve
2010.10.02. 20:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:20

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
67804
Feltöltve
2010.10.02. 20:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:18

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

Két képkocka függőlegesen összefűzve
Feltöltő
Azonosító
67803
Feltöltve
2010.10.02. 20:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.02. 20:18
Két képkocka függőlegesen összefűzve

Archív fotók

"Több alakos vörösmárvány plasztika" c. alkotás fotói Budapest településről

"Makrisz Agamemnon: Dombormű a XIV. kerületi Pártbizottság székházán, 1961-1965"
Feltöltő
Azonosító
131560
Forrás
Saját, Aradi Nóra: A szocialista képzőművészet története (Corvina 1970.)
Évszám
1961
Feltöltve
2013.02.25. 11:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.25. 11:04
1961, Archív felvétel
"Makrisz Agamemnon: Dombormű a XIV. kerületi Pártbizottság székházán, 1961-1965"
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.06.24. 15:56
Megérintettem a "Több alakos vörösmárvány plasztika" alkotást!
13.02.25. 11:04
1 új fotót töltöttem a "Több alakos vörösmárvány plasztika" műlaphoz!
10.10.02. 20:58
Csuhai István publikálta "Több alakos vörösmárvány plasztika" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.