Ercsi, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Mohácsi csata emlékműve

Ercsi
Bajcsy-Zsilinszky Endre utca
A Bajcsy-Zsilinszky és az Eötvös utca kereszteződésében.

Avatás1996
Avatás1926

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2010.10.11. 00:25
II. Lajos Mohácsra tartva seregével, Ercsi határában, más csapatokat is bevárván megpihent. Ennek állítottak emléket a mohácsi csata 400. évfordulóján, amit aztán megrongáltak, s a csata 470. évfordulóján újraállíttatta a honismereti szakkör.
"Az eredeti emléktábla a mohácsi csata 400. évfordulójára készült 1926-ban, de a háború alatt megrongálódott és sokáig nyoma veszett. 1992-ben megtalálták a Polgármesteri Hivatal padlásán. A Szapáry Péter Honismereti Szakkör Természet- és Sportbarátok Köre közadakozásból új talapzatra állíttatta fehér műkőből. Készítette Mogyorósi Attila kőműves, az új és a régi tábla feljavítását Hajdú Géza kőfaragó készítette. Felavatta Kokics Tibor polgármester 1996. augusztus 20-án. Azóta minden évben augusztus 29-én a mohácsi csata napján (1526. augusztus 29.) a király itt tartózkodásának és a vesztes csata elesett hőseire emlékezve a Szakkör rendezésében koszorúzást tartanak."
Források:
http://www.ercsimuvhaz.hu/ertektar.html
Dénes Ildikó
2017.01.25. 20:11
Az eredeti emlékhelyből csak a tábla marad meg. Régi képeslapokon talált képek alapján a Mogyorosi család készítette el az emlékművet.
Források:
Szili Istvánnéval a Szapáry Péter Honismereti Szakkör vezetőjével folytatott telefonbeszélgetés

Tagi gyűjteményben
Gyűjtés 2010.09.21.

Cím alapján hasonló

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
67183
Feltöltve
2010.09.26. 23:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.26. 23:12

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
67184
Feltöltve
2010.09.26. 23:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.26. 23:13

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
67185

67186
Feltöltve
2010.09.26. 23:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

67187
Feltöltve
2010.09.26. 23:14

Dr. Pinczés Sándor 10.09.26. 23:14

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
67188

307461
Feltöltve
2018.03.23. 18:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.03.23. 18:33

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
318440
Feltöltve
2018.07.19. 17:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ80/10 • 1/1600 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.19. 17:36

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
491098
Feltöltve
2022.06.27. 14:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/200 • 39.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.27. 14:42

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
491099
Feltöltve
2022.06.27. 14:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/500 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.27. 14:42

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
491100
Feltöltve
2022.06.27. 14:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/320 • 22.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.27. 14:42

Archív fotók

"II. Lajos emlékhely" c. alkotás fotói

Település
Ercsi
Feltöltő
Azonosító
173248
Forrás
képeslap részlet
Feltöltve
2014.07.22. 13:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.22. 13:31
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.05.09. 13:18
Megérintettem az "II. Lajos emlékhely" alkotást
22.06.27. 14:42
3 új fotót töltöttem az "II. Lajos emlékhely" műlaphoz
22.06.26. 13:37
Megérintettem az "II. Lajos emlékhely" alkotást
18.04.11. 09:16
Megérintettem az "II. Lajos emlékhely" alkotást
17.11.19. 11:44
Megérintettem az "II. Lajos emlékhely" alkotást
14.07.22. 13:31
1 új fotót töltöttem az "II. Lajos emlékhely" műlaphoz
14.01.19. 10:33
Az "II. Lajos emlékhely" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.10.11. 00:25
Dr. Pinczés Sándor publikálta "II. Lajos emlékhely" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.