Emlékmű a náci önkény áldozatainak

Bécs (Wien), Morzinplatz

Alternatív, helyi címek:Denkmal für die Opfer der NS-Gewaltherrschaft

Bécs (Wien)
Morzinplatz
A bécsi Belváros Duna-csatorna felőli részén, pár száz méterre a bécsi...Teljes szövegA bécsi Belváros Duna-csatorna felőli részén, pár száz méterre a bécsi magyar kulturális intézettől, mely a folyó túlsó partján vanKevesebb szöveg

Felállítás1985. november 1.


Csuhai István
2010.09.26. 20:25
A tér, ahol az emlékmű áll, egykor négyszintes, rövidebbik déli oldalán oszlopos, timpanonos bejárattal rendelkező, főhomlokzatával a Duna-csatornára néző épületnek adott helyet. 1871 és 1873 között emelték, Carl Schumann és Ludwig Trischler tervei alapján, és átadása után több mint hatvan évig ez volt a Hotel Metropole, Bécs egyik luxusszállója. A náci hatalomátvétel, az Anschluss után, 1938-ban a Gestapo sajátította ki az épületet, és főhadiszállásának rendezte be. Az egykor intim szállodai szobákból irodák, kihallgató-helyiségek lettek. 1940-ben az épület bombatalálatot kapott, teljesen kiégett, a háború befejeztekor pedig eltakarították a romokat, és a hozzá kapcsolódó asszociációk miatt soha nem építették újjá a fénykorában oly nagyszerű épületet. A valamikori építmény járdavonalai megmaradtak, a helyére azonban gyepet, sövényeket, a tér távolabbi szegletébe játszóteret telepítettek. Az egykori épület helyétől északnyugatra, a Duna vonalában a háború után épített ház, a Leopold Figl-Hof az emlékműre néző rizalitjának legalsó szintjén nagy méretű relief kapott helyet; az erkélyen elhelyezkedő domborművön kiolvasható a római számmal írt két évszám (1938; 1945) és néhány, inkább az ötvenes évek felfogásában fogant háborús jelenet látható.

A kis, Morzinplatznak nevezett tér északkeleti szegletében már 1951-ben elhelyeztek egy emlékkövet az ausztriai holokauszt áldozatainak - ezt az emlékkövet váltotta fel ifjabb Leopold Grausam jelenleg is látható emlékműve. Grausam (1946-2010) apját, akitől a 'jun/ifj' előtéttel ő mindvégig megkülönböztette magát, az 1930-as években számtalanszor vegzálták az osztrák hatóságok származása és politikai nézetei miatt. A festő és szobrász fiúból a náci és ausztrofasiszta eszmék igen harcos ellenzője lett, s Bécsben és Ausztria-szerte jó néhány holokauszt-emlékművet tervezett és állított fel.

Ennek az emlékműnek a kőanyaga mauthauseni gránitból készült, vagyis abból a kőbányából való, melynek koncentrációs táborában az ausztriai holokauszt legtöbb áldozata elpusztult. A bronz férfialak a holokauszt túlélőjét személyesíti meg. A felirat Wilheim Steinertől, a holokauszt osztrák túlélőit tömörítő egyesület elnökétől származik: 'Itt állt a Gestapo székháza. Azok számára, akik hittek Ausztriában, ez volt a pokol. Sokaknak a halál kapuját jelentette. Romokba süllyedt, akárcsak az ezeréves birodalom. De Ausztria feltámadott, és vele együtt a mi halottaink, a halhatatlan áldozatok is.' És persze legfölül, a homoszexuálisok és zsidók által viselni kényszerült billogok között: 'Soha nem felejteni.' Az emlékművet 1985. november 1-jén avatták fel, többek között az akkori bécsi főpolgármester, Helmut Zilk jelenlétében.
További linkek
Régi bécsi fényképek, a felső kettőn az egykori Hotel Metropole:
http://www.knights-of-rizal-bonn.info/Rizal-in-Austria/Vienna.htm

Leopold Grausamról a német Wikipedián:
http://de.wikipedia.org/wiki/Leopold_Grausam,_jun.



Cím alapján hasonló

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
67103
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2010.09.26. 18:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.26. 18:44
2009. július

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
67104
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2010.09.26. 18:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.26. 18:45
2009. július

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93742
Feltöltve
2011.09.05. 18:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO720

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.05. 18:49

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93741
Feltöltve
2011.09.05. 18:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO560

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.05. 18:48

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93743
Feltöltve
2011.09.05. 18:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.05. 18:50

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93745
Feltöltve
2011.09.05. 18:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.05. 18:55

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Az emlékmű hátulnézetből, mintha csak egymásra helyezett kőtömbökből állna.
Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93744
Feltöltve
2011.09.05. 18:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.05. 18:53
Az emlékmű hátulnézetből, mintha csak egymásra helyezett kőtömbökből állna.

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
67105
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2010.09.26. 18:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.26. 18:46
2009. július

"Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. alkotás fotói

A Leopold Figl-Hof erkélydomborműve.
Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
93746
Feltöltve
2011.09.05. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.05. 18:56
A Leopold Figl-Hof erkélydomborműve.
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.12.16. 11:06
Az "Emlékmű a náci önkény áldozatainak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.09.26. 20:25
Csuhai István publikálta "Emlékmű a náci önkény áldozatainak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.