Mezőkövesd, Mátyás király utca

Felállítás1994. október 23.

Kis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)

I.Cs.
2010.09.25. 10:49
1956-ban a városba bevonuló orosz csapatok szétlőtték a nagytemplom (Szent László templom) tornyát és több polgári lakost.
Köztük egy utcán sétáló jegyespárt is lekaszaboltak.
Az ő emlékükre készült a gránit és márvány emlékmű, csúcsán a szétlőtt templom makettjével.
Dr.Pető József
2011.06.19. 16:12
Az emlékmű Pataki József mezőkövesdi lakos,'56-os elítélt kezdeményezésére és hathatós anyagi támogatásának köszönhetően épült meg. A Mezőkövesdi '56-os emlékmű c.1995-ben megjelent dokumentum kötetben írtak szerint, a létrehozott alapítvány célja,:az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint hőseinek és mártírjainak tiszteletére emlékmű állítása. Tehát szó sincs arról, hogy csak a jegyespár emlékére készült az emlékmű. Természetesen más kérdés az, hogy mártírok között vannak ők is.
A történelmi igazság az, hogy kenyérért álltak sorban az emberek - a szoborral majdnem szemben, az utca másik oldalán - és ezekre lőttek, még akkor is amikor már szétfutottak. Ekkor nem csak a jegyespár halt meg.
Az emlékművet egyébként népes résztvevő jelenlétében, 1994.október 23.-án avatták fel.

I.Cs. műlapja

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
66806
Feltöltve
2010.09.23. 21:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S304
ƒ280/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 10.09.23. 21:45

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
66807
Feltöltve
2010.09.23. 21:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S304
ƒ280/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 10.09.23. 21:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
66808
Feltöltve
2010.09.23. 21:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S304
ƒ280/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 10.09.23. 21:47

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
66809
Feltöltve
2010.09.23. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S304
ƒ480/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 10.09.23. 21:48

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
66810
Feltöltve
2010.09.23. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S304
ƒ280/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 10.09.23. 21:48

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
116696
Feltöltve
2012.08.20. 16:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.20. 16:23

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
116697
Feltöltve
2012.08.20. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ550/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.20. 16:25

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
116698
Feltöltve
2012.08.20. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.08.20. 16:29

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
445786
Feltöltve
2021.06.12. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.12. 22:55

445787
Feltöltve
2021.06.12. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 29.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.12. 22:55

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
445788
Feltöltve
2021.06.12. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 29.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.12. 22:55

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Györfi SándorKis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
Település
Mezőkövesd
Feltöltő
Azonosító
445789

445790

Összesen 13 fotó

Műlap története

22.04.30. 10:49
Megérintettem a "1956-os emlékmű" alkotást
21.06.12. 22:55
5 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
21.02.27. 08:36
Megérintettem a "1956-os emlékmű" alkotást
16.08.29. 13:12
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.15. 22:00
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.08. 00:45
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.08.20. 16:29
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
12.08.20. 16:25
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
12.08.20. 16:23
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
10.09.25. 10:49
I.Cs. publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.