Mezőtúr, Petőfi tér

Alternatív, helyi címek:Diákok Mezőtúron

Mezőtúr
Petőfi tér
A főiskola földszinti előterében látható.

Avatás1978

Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.09.22. 14:54
A mezőtúri főiskola földszinti nagy előterét díszíti ez az alkotás. A terrakottából készült dombormű három részből áll. Mindegyiken iskolások folytatnak rajta valamilyen tevékenységet.
Bal oldalról az elsőn egy tanár magyaráz három vele szemben ülő diáklánynak. A középsőn öt diáklány különböző mezőgazdasági tevékenységet végez. A jobb szélsőn meg négy diákot látunk matematika órán. Gondolom, a körzős miniszoknyás nem tanár. A többiek vele szemben ülnek a kisszékükön, és ők is számolnak valamit.

Egészében véve harmóniát tükröz a szimmetrikus dombormű. Kb. 80 cm-1 méter magas lehet, és legalább 7-8 méter hosszan fut szinte végig az ebédlőhöz vezető falon.
Azon a szombaton, amikor hirtelen megjelentünk négyen, épp egy lakodalmi ebédhez várták a vendégeket. Nagyon gyorsan kellett elkészíteni a fotókat, és kimenni a főiskola épületéből. Azért jó, hogy egyáltalán be tudtunk jutni, és az intézményhez tartozó képzőművészeti alkotások nagy részét meg tudtuk örökíteni, és bemutatni itt a szoborlapon.

A fríz fölött látható még az Erdei Ferencről készült rézdomborítás. Annak alkotóját nem találtuk a szakirodalomban, így külön műlapja nem lesz.

Az alternatív címet én adtam; jobb híján.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/nagy-istvan-891

Cím alapján hasonló

"Dombormű" c. alkotás fotói Mezőtúr településről

Feltöltő
Azonosító
66419
Feltöltve
2010.09.18. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Dombormű" c. alkotás fotói Mezőtúr településről

Feltöltő
Azonosító
66420
Feltöltve
2010.09.18. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/6 • ISO1600

66421
Feltöltve
2010.09.18. 20:57

66422
Feltöltve
2010.09.18. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Dombormű" c. alkotás fotói Mezőtúr településről

Jelzés: Jobb oldal, alul
Feltöltő
Azonosító
66670
Feltöltve
2010.09.22. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jelzés: Jobb oldal, alul

"Dombormű" c. alkotás fotói Mezőtúr településről

Feltöltő
Azonosító
67189
Feltöltve
2010.09.26. 23:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.26. 23:18

"Dombormű" c. alkotás fotói Mezőtúr településről

Feltöltő
Azonosító
67190

67191
Feltöltve
2010.09.26. 23:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.26. 23:19
Összesen 8 fotó

Műlap története

10.09.26. 23:19
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz!
10.09.26. 23:18
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz!
10.09.26. 23:18
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz!
10.09.22. 14:54
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.