I. világháborús emlékmű

Apátfalva, Széchenyi utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Koszorúzó honvéd

Apátfalva
Széchenyi utca
43. sz. út és a vasúti vágány között létesített parkban áll.

Avatás2019. június 23.
Avatás1925. október 25.

Szigeti Márton (restaurátor, közreműködő)

Cedrus
2010.09.16. 20:57
Az első világháborús emlékmű magas talapzatán honvéd katona szobra áll, mellette címeres pajzs, jobb kezében koszorút tartva.
A talapzatba vésett szöveg:
A hazáért és községünkért hősi halált halt apátfalvai polgárok örök emlékezetére 1925

"A hősök szobrát a Hódmezővásárhelyen megtelepedett Pásztor János szobrászművész készítette. A képviselő-testület a központilag kiadott mintakönyv 227. számú, Koszorúzó honvéd című alkotását választotta. Az akadémikus modorban megalkotott művet 1925. október 25-én avatták föl. A szobor 450 ezer, a fölállítás 150 ezer koronába került. Az emlékmű talpazatára fölvésték az első világháborúban hősi halált halt 173 és a román vérfürdő 40 áldozatának nevét."

Az emlékmű 2019-es felújítását Szigeti Márton szobrászművész végezte el.
Az emlékmű felújítása során a hősök neveit tartalmazó tábla anyaga megváltozott, a nevek még közelről is nehezen olvashatók.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Apatfalva/pages/011_jeles.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pásztor_János_(szobrász)
Emlékmű felújítása, avatása: http://www.apatfalva.hu/index.php/kezdolap/cikkek/1058-ujraavattak-az-apatfalvi-hosok-emlekmuvet
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Első_világháború
1919-es román katonai megszállás: https://telex.hu/tudomany/2022/01/09/apatfalva-1919-lazadas-a-roman-megszallas-ellen
Hertymorty
2011.05.02. 11:25
'Apátfalva község képviselő-testülete 1922-ben határozta el, hogy a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság mintakönyvéből a 227. számú tervet, Pásztor János szobrászművész alkotását állítják föl. A vásárlásra 450 ezer koronát, a szállításra, felállításra, a nevek felvésésére további 150 ezer koronát szántak. Az emlékmű helyéül a község nyugati főbejáratánál, a vasútvonal és az országút közötti területet jelölték meg. Hamarosan el is kezdődött a terep elegyengetése. A mintegy ezer négyszögöles bekerített parkban 1925. október 25-én avatták fel a „Koszorúzó honvédet' ábrázoló emlékművet.
A talpazat két oldalára 173 hősi halott nevét, a hátoldalra az 1919. június 23-i román vérengzés 40 apátfalvi áldozatának nevét vésték föl.'

Forrás: Halmágyi Pál: Az I. és II. világháborús emlékművek Makón és környékén. In: Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998. Szerk.: Nagy Imre. Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2000, 274.

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
66262
Feltöltve
2010.09.16. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ77/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 20:41

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
66263
Feltöltve
2010.09.16. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ73/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 20:42

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
66264
Feltöltve
2010.09.16. 20:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ73/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 20:43

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
66265
Feltöltve
2010.09.16. 20:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 20:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
66266
Feltöltve
2010.09.16. 20:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ67/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 20:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
66268
Feltöltve
2010.09.16. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 20:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
472878
Feltöltve
2021.12.30. 12:30
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/144 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.30. 12:30

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
472879
Feltöltve
2021.12.30. 12:30
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/183 • 6mm • ISO50

472880
Feltöltve
2021.12.30. 12:30
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/134 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.30. 12:30

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537246
Feltöltve
2023.09.03. 16:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/640 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:13

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537247
Feltöltve
2023.09.03. 16:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/1250 • 4.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:13

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537248
Feltöltve
2023.09.03. 16:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ46/10 • 1/400 • 20.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:14

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537249
Feltöltve
2023.09.03. 16:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/500 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:14

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537250
Feltöltve
2023.09.03. 16:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/1500 • 7.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:14

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537251
Feltöltve
2023.09.03. 16:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/640 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:14

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537252
Feltöltve
2023.09.03. 16:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/500 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:14

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537253
Feltöltve
2023.09.03. 16:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ44/10 • 1/800 • 16.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:14

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537254
Feltöltve
2023.09.03. 16:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/1000 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537255
Feltöltve
2023.09.03. 16:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ65/10 • 1/400 • 5.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537438
Feltöltve
2023.09.05. 04:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/250 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.05. 04:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
537257
Feltöltve
2023.09.03. 16:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/400 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.03. 16:17

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap részlet.
Alkotó
Pásztor JánosSzigeti Márton (restaurátor, közreműködő)
Település
Apátfalva
Feltöltő
Azonosító
107229
Feltöltve
2012.03.23. 14:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ30/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.03.23. 14:48
Archív felvétel
Képeslap részlet.
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.09.05. 04:26
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.09.03. 16:17
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.09.03. 16:15
2 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.09.03. 16:14
5 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.09.03. 16:14
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.09.03. 16:13

21.12.30. 12:30

21.12.30. 12:29
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
12.03.23. 14:48
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.09.16. 20:57
Cedrus publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.