Nepomuki Szent János

Apátfalva, Templom utca
Archív képek

Apátfalva
Templom utca
Az utca szigetszerűen kiszélesedő részén, a Posta közelében van.

Felállítás1824

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Cedrus
2010.09.16. 12:34
"Apátfalvát 1820-ban elöntötte a Maros. Az árvíz nyolc ház kivételével egy egész utcát elpusztított. Még abban az évben a házsor helyére tíz láb magas töltést építettek, a védelmi munka során még huszonnégy házat le kellett bontani."

A hatalmas pusztítást végző árvíz után 1824-ben állították fel a színezett homokkőből készült Nepomuki Szent János szobrot. A szobor fölé előbb nádfödelet építettek, "a mai kőbaldachint az 1930-as években emelték. A négy téglapilléren nyugvó építményt három oldalán falazott mellvég övezi, a főhomlokzat felől kétszárnyú rostélyajtóval. Szabályos csonka gúla alakú, cseréppel fedett tetőzeten fából ácsolt, négyzetes metszetű tornyocska áll, amelyet szintén cseréppel fedtek. Az építmény közepén alacsony lábazaton áll a szobor."

Nepomuki Szent János emlékhelye a közeli Maros folyóhoz köthető, hiszen a Szent a folyóvizek, hidak, védőszentje.

Lábazatán elhelyezett tábla szövege:
Állíttatta Istenben elnyugodott Kerekes Apollo 1824
Források:
http://epa.oszk.hu/01600/01609/00042/pdf/MFME_EPA01609_2001_neprajzi3_231-247.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nepomuki_Szent_János

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
66233
Feltöltve
2010.09.16. 12:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ36/10 • 1/25 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 12:16

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
66234
Feltöltve
2010.09.16. 12:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ36/10 • 1/25 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 12:17

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
66235
Feltöltve
2010.09.16. 12:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 12:18

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
66236
Feltöltve
2010.09.16. 12:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 12:19

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
66237
Feltöltve
2010.09.16. 12:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 12:20

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
66238
Feltöltve
2010.09.16. 12:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 12:21

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
66239
Feltöltve
2010.09.16. 12:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.09.16. 12:22

Archív fotók

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Apátfalva településről

Feltöltő
Azonosító
191976
Forrás
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Apatfalva/pages/011_jeles.htm
Feltöltve
2015.01.05. 08:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.01.05. 08:02
Archív felvétel
Összesen 8 fotó

Műlap története

10.09.16. 12:34
Cedrus publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.