Nyíregyháza, Sóstói út 31/B

Felállítás2010. szeptember 4.

Nagy Tamás
2010.09.12. 21:11
Kapuszobor – szoborkapu. A kapuszobor – mint közismert – a Magyar Univerzitás Program keretében a főiskola felújítási, építészeti beruházásaihoz kapcsolódva jöhetett létre. A Kortárs Művészeti Zsűri a nyilvános pályázatra beérkezett tervek közül Sallai Géza szobrászművész pályaművét ítélte a legjobbnak, és megvalósításra javasolta. A tekintélyes zsűri jól választott!

A kész mű nemrég foglalta el helyét a park keleti szélén, hangsúlyos kapcsolatot teremtve a forgalmas, zajos úttest külső világa és a campus zártabb, nyugalmasabb tere között.

Az alkotás szobor is és kapu is egyszerre, vagyis önmagáért való, önmagát jelentő forma és egyben funkcionális tárgy is.

A művészettörténetben nem ritka, hogy a kaput, mint építményt, építészeti elemet szobrászi eszközökkel díszítették, funkcióját kiemelték, értelmezték. A szobrászat nem önállóan jelent meg, hanem az építészet részeként, tulajdonképpen „alárendelt”, finomabban szólva: társművészeti szerepet osztottak rá.

Itt pedig maga a szobor a kapu! A szobor maga képes teljesíteni a kapu funkcióját anélkül, hogy „használati” tárggyá válna, anélkül, hogy feladná önálló szoborlétét. És mint szoborkapu, a szobrászat nyelvén szólítja meg a közeledőt. Lényege: a forma és a tér viszonya, kölcsönhatása.

A forma karakterét a választott anyag és az anyag megmunkálásának technológiája határozza meg. A szobrász összhangba hozza egymással az anyagot és az alakítás módját, így képes egységes egészet, kifejező formát teremteni.

A vaslemezből hegesztett, szerelt, festett, az ipari alakítás nyomait magán viselő forma feszülő, tagolt ívbe hajlik. Súlyos, lassú indulás és egyre könnyedebbé váló mozgás jellemzi. A részformák belső és egymáshoz viszonyított arányai kiszámítottak, mégsem válik merevvé a konstrukció. A hangsúlyos szerkezet ellenére a kompozíció lendületes, amely tagolt és tagolatlan egységekből szinte spontán természetességgel épül fel. Egyenes lapok sarkosan kapcsolódnak egymáshoz, szögben elhajolnak, elfordulnak, folytatják egymás dinamikáját, kitárulkozó elemei életteli ritmusba rendeződnek, táncolnak, széthajolnak, egymáshoz feszülnek.

Az ív egyik oldala zártabb, dobozszerű, statikus, amelyből könnyebb, keskenyebb elemek indulnak, bekeretezik, körbezárják a tér egy részét. A tér ugyanakkor behatol a szoborba, a szobor és környezete, a körülötte-benne lévő tér eggyé válnak. A szobor távolról úgy látszik, mintha a külső térbe simulna. Közelről pedig mintha környezetének egy részét belső térként önmagába ölelné. A szobor és a tér egymásra találtak, egymást éltetik

Az induló zárt forma szétnyílik, a belső felülete kifelé fordul, megmutatja magát. A színezés konzekvensen követi, értelmezi, szinte magyarázza az eredeti rendet, amelyben a zárt formát alkotó síkok külső felszíne kék, a belsőé pedig piros. A síklapokkal határolt zárt forma kibomlását, térbe tárulkozását, a zárt forma átváltozását nyitottá, a kinyílás irányát, mozgását szinte fázisról fázisra tudjuk követni.

Nyitva van a szoborkapu!

Az utca, a külső világ felé hűvös, elegáns kékjét, kemény, szögletes, sarkos formáit mutatja. Inkább a megfontolt közeledőt várja. Azok léphetnek itt be, akik a tudás megszerzésének vágyával érkeznek, akik a tudás birtoklásáért a fegyelmezett munkát is vállalják. A főbejárat mellett azonban szélesebb-keskenyebb rések is vannak, nem csupán középen, méltóságteljesen lehet bevonulni, hanem vidáman, játékosan bebújva is beljebb kerülhetünk.

A belső tér felé biztonságos, barátságosan piros. A forma befelé nyitottabb, kitárulkozó elemei az otthonosság melegét sugározzák. Itt együtt vagyunk, összetartozunk. A szoborkapun elhagyni a tudomány házát feltöltődve, megerősödve lehet.

Sallai Géza pályázati szobrának a „Feladat” címet adta, és a következő műleírást fűzte hozzá értelmezés gyanánt:
„Szobrom egyetemi tanítási gyakorlatomból indul ki. Több éves szobrászpedagógiai munkámban egyik feladatként azt adtam ki a hallgatóknak, hogy egy zárt dobozból készítsenek nyitott formát, mely a környezetében fellazul, a tér átjárja és tömegét fokozatosan feloldja. Ez a térkonstrukciós feladat a kartondoboz gyors alakíthatóságával látványos eredményt ért el és egyúttal a legalapvetőbb formai kategóriákat is szemléltette.

A mű ezt a folyamatot szeretné bemutatni úgy, hogy egyik oldalán még felismerhető statikus dobozként elindulva, a másik oldalon viszont már lehajló, aktív formaként fejeződik be. Szimbolizálva ezzel mindazt, ahogyan egy főiskolai éveit kezdő fiatal az évek alatt fokozatosan bontakozik ki. A mai felsőoktatás egyre inkább szolgáltatásszerűvé válik, ahol a hallgatók egyéni döntésén és felelősségén múlik mindaz, hogy mit és mikor választanak a lehetőségek közül. Nem kapnak már mindent készen, nem nyújtják tálcán eléjük, hanem nekik kell „lehajolni” hozzá, úgy ahogy azt a szobor teszi.
A fent említett térkonstrukciós feladatot két évig óraadóként a Nyíregyházi Főiskolán is tanítottam.”

Nagy Tamás műlapja

Cím alapján hasonló

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
65886
Feltöltve
2010.09.12. 18:54
EXIF információk...
HTC / HTC Desire
ISO52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nagy Tamás 10.09.12. 18:54

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
65888
Feltöltve
2010.09.12. 18:55
EXIF információk...
HTC / HTC Desire
ISO53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nagy Tamás 10.09.12. 18:55

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
65889

65891
Feltöltve
2010.09.12. 18:56

Nagy Tamás 10.09.12. 18:56

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
65892

65893

65894
Feltöltve
2010.09.12. 18:57

Nagy Tamás 10.09.12. 18:57

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
65896
Feltöltve
2010.09.12. 18:58
EXIF információk...
HTC / HTC Desire
ISO52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nagy Tamás 10.09.12. 18:58

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
65895
Feltöltve
2010.09.12. 18:57
EXIF információk...
HTC / HTC Desire
ISO53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nagy Tamás 10.09.12. 18:57

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
149660
Feltöltve
2013.10.17. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.17. 21:50

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
121144
Feltöltve
2012.10.12. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.12. 23:04

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
149661
Feltöltve
2013.10.17. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.17. 21:50

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
149662
Feltöltve
2013.10.17. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.17. 21:50

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
149663
Feltöltve
2013.10.17. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.17. 21:51

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
180854
Feltöltve
2014.09.24. 11:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.24. 11:22

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
180855
Feltöltve
2014.09.24. 11:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.24. 11:23

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
180856
Feltöltve
2014.09.24. 11:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.24. 11:23

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
180857
Feltöltve
2014.09.24. 11:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.24. 11:24

"Kapuszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
180859
Feltöltve
2014.09.24. 11:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.24. 11:26
Összesen 19 fotó

Műlap története

14.09.24. 11:26
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
14.09.24. 11:24
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
14.09.24. 11:23
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
14.09.24. 11:23
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
14.09.24. 11:22
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
13.11.06. 14:18
A "Kapuszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.17. 21:51
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
13.10.17. 21:50
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
13.10.17. 21:50
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
13.10.17. 21:50
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
12.10.12. 23:04
1 új fotót töltöttem a "Kapuszobor" műlaphoz
10.09.12. 21:11
Nagy Tamás publikálta "Kapuszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.