Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor

Budapest, VIII. kerület, Üllői út 78/a
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Üllői út 78/a
A II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika bejárati előterében, balra középtájt

Felállítás1921. július 2.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2010.09.10. 12:11
Tauffer Vilmos (1851-1934) a ma II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikaként működő intézmény megalapítója és első igazgatója volt, a nőgyógyászati sebészet magyar úttörője. Az ő elképzelései és Kauser József tervei szerint emelték a klinika egykori épületét az Üllői út páros oldalán az 1880-as évek második felében. Az akkori gyakorlat szerint az adott klinika vezetőjének igen nagy beleszólása volt a felépítendő klinikaépület építészeti megoldásaiba, végső kialakításába: a cél az volt, hogy a megépített kórház a lehető leghatékonyabban szolgálja az ott folyó gyógyító munkát, egyúttal szentélye is legyen ennek a gyógyító tevékenységnek. Eredetileg ezt az épületet is, ahogy az egész külső klinikai tömböt, vele nagyjából szemben, a páratlan oldalon akarták elhelyezni - a Pál utcai fiúkból ismerhető egykori Fűvészkert beépítése azonban jóval kisebb költségekkel járt, tekintve, hogy a terület az egyetem tulajdonában volt.

A klinikát az 1960-as, 70-es években rekonstruálták, oly módon, hogy az eredetileg egyemeletes, háromszintes épületet Töreky Dezső (KÖZTI) tervei szerint gyakorlatilag teljesen átépítették, a kerítéseken és némelyik kísérő épületen kívül semmi felismerhető részlete nem maradt. Rendeltetésének 1974-ben adták át a ma külsőre kissé leromlottan álló, saját rettenetes korát messzemenően tükröző, egyébiránt Ybl-díjjal jutalmazott épületet (előtte áll Ligeti Erika remek anya-fiú szobra), melynek egyes részei (pl. szülőszobák) világszínvonalúak e pillanatban, egyes részei pedig (pl. várakozó apukák által használható vécék) kiesési rangadót játszanak a megye III-ban. Elképzelhető, hogy a Stróbl Alajos által megformált szobor már az előző épületben is ott állt.

Tauffer és Stróbl 'együttműködése' szobortörténeti értelemben még egyszer hozott gyümölcsöt ezen a mellszobron kívül, és ha belekalkuláljuk, hogy Tauffer nem mintázhatta meg Stróblot, akkor ez a két alkalom nem is olyan kevés. Mint Semmelweis Ignác tanainak és gyakorlatának egyik legmarkánsabb követője és széles körben terjesztője, Tauffer egyik kezdeményezője volt az ugyancsak Stróbl Alajos mintázta nagy Semmelweis-szobor 1906-os felállításának. Az eredetileg a mai Erzsébet téren elhelyezett szobor avatásán (1948 óta a Rókus kórház előtt áll, lásd 3553) ő mondott beszédet. Feltételezem, hogy az itt látható mellszobor valamikor az 1910-es, 20-as évek fordulóján készülhetett, talán a professzor 1918 nyarán történt nyugdíjba vonulásakor (hiszen az idősebb férfit ábrázolja), Stróbl egyik késői munkájaként.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65770
Feltöltve
2010.09.10. 11:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.10. 11:40

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65771
Feltöltve
2010.09.10. 11:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.10. 11:41

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65773

65774
Feltöltve
2010.09.10. 11:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.10. 11:42

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65775
Feltöltve
2010.09.10. 11:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.10. 11:43

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65776
Feltöltve
2010.09.10. 11:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.10. 11:44

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65777
Feltöltve
2010.09.10. 11:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/125 • ISO720

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.10. 11:45

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65778
Feltöltve
2010.09.10. 11:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.10. 11:46

Adalék vagy máshol

"Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. alkotás fotói

Az eredeti, Kauser-féle klinikaépület az 1920-as években.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147083
Forrás
FSZEK Budapest Gyűjtemény
Évszám
1920
Feltöltve
2013.09.09. 08:24
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.09.09. 08:24
1920, Archív felvétel
Az eredeti, Kauser-féle...Teljes szövegAz eredeti, Kauser-féle klinikaépület az 1920-as években.Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.05.23. 14:08
Megérintettem a "Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" alkotást
18.12.29. 12:28
Megérintettem a "Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" alkotást
18.04.02. 13:15
Megérintettem a "Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" alkotást
17.10.01. 15:20
Megérintettem a "Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" alkotást
17.08.09. 14:50
Megérintettem a "Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" alkotást
16.08.01. 13:24
Megérintettem a "Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" alkotást
10.09.10. 12:11
Csuhai István publikálta "Prof. Dr. Tauffer Vilmos-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.