Túrkeve, Széchenyi utca

Angol cím:Sándor Korda

Túrkeve
Széchenyi utca
A Korda Sándor Filmszínház előtt áll.

Felállítás1991. szeptember 16.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.09.09. 15:23
Túrkeve nem véletlenül rendelkezik egy 360 főt befogadó színház, illetve moziteremmel. A városban, illetve közvetlen közelében egy pusztán született a világhírű filmrendező, Korda Sándor 1893-ban.
Jelenleg ugyan felújítás alatt van az épület, de az 1964. július 9-én átadott mozi kívülről mit sem veszített bájából. Akkoriban Vörös Csillag Filmszínházként nyitotta meg kapuit. 1989 től változott a neve Korda Sándor Filmszínházra.

A gyerek Korda Túrkevén és Kisújszálláson végezte elemi iskoláit, gimnáziumba pedig Mezőtúrra járt. 13 éves korában, amikor édesapja meghalt, a család átköltözött Kecskemétre. Tanulmányai végeztével Budapestre ment és újságíró lett belőle. Lapjának párizsi tudósítójaként ismerkedett meg 1912-ben a kinematográfiával (a mozi őse), a század új csodájával. Visszatérve Párizsból a Mozgófénykép Híradó munkatársa lett.
1914-ben rendezett először. 1918-ban elkészíti Jókai Mór regényének az Aranyembernek első filmváltozatát.
1919-ben politikai okok miatt elhagyja az országot, és Bécsben, Berlinben, majd Hollywoodban dolgozik filmrendezőként. 1932-ben már ismét Európában van, és megalakítja a London Filmvállalatot. Fokozatosan virágoztatja fel az angol filmipart, hogy az amerikainak méltó társa legyen. Közvetlen munkatársai között sok magyar volt mindvégig.
A második világháború alatt ismét Amerikába megy, majd visszatér a szigetországba. 1956. január 23-án halt meg.

Túrkevén, születésének 100. évfordulóján állították az életnagyságú bronz mellszobrot a róla elnevezett mozi elé.
Életrajza még bővebben:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Korda_S%C3%A1ndor

Az alkotó személye is érdekes, hisz ő is Túrkevén született, de Hollandiában élő és alkotó szobrászművész, Ratkay Lajos.

A mellszobor feltöltéséhez azért ragaszkodtam, mert a mai napig is a moziba járók táborába tartozom. Mondjuk könnyű dolgom van, mert Debrecen két mozija közül az egyik két percre van a lakásunktól. Vannak időszakok, amikor majd minden filmet megnézünk. És legjobb élmény az éjszakai mozi, amikor este nyolctól másnap reggelig tartanak a filmek.

Cím alapján hasonló

"Korda Sándor" c. alkotás fotói Túrkeve településről

Feltöltő
Azonosító
65638
Feltöltve
2010.09.08. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korda Sándor" c. alkotás fotói Túrkeve településről

Feltöltő
Azonosító
65640

281745
Fotózva
2010. augusztus
Feltöltve
2017.06.17. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2010. augusztus

"Korda Sándor" c. alkotás fotói Túrkeve településről

Feltöltő
Azonosító
65637
Feltöltve
2010.09.08. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korda Sándor" c. alkotás fotói Túrkeve településről

Feltöltő
Azonosító
65642
Feltöltve
2010.09.08. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 5 fotó

Műlap története

10.09.09. 15:23
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Korda Sándor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.