Zsolcai csata emlékműve

Felsőzsolca, Hősök tere
Archív képek

Alternatív, helyi címek:1848-'49-es emlékmű


Avatás2000
Avatás1867. július 26.

Dahlström József (kőfaragó)

Röghegyiné Anita
2010.09.05. 22:26
Az emlékmű a felsőzsolcai Hősök terén lett felállítva. Igaz a most látható az egy másolat, amit 2000.-ben adtak át, az eredetinek csak a talapzata található már meg, ami az emlékmű mögött helyezkedik el. Az eredeti obeliszk pontos mása a mostani.
Az eredeti emlékművet Dallströhm József svéd származású miskolci kőfaragó készítette 1867-ben. Az emlékmű mintegy sírhelyként is szolgál. A zsolcai csatában elesett honvédeket Szathmáry Károly Pál, a későbbi tornai főispán temettette el Felsőzsolca északi végén, a töltés mellett, erre a sírhelyre épült az emlékmű.

A csata:
a szabadságharc során kétszer is súlyos károk érték Felsőzsolcát. 1849 nyarán a beözönlő cári csapatok fosztogattak itt, majd 1849. július 25-én a zsolcai csatában, amikor a Világos felé visszavonuló Görgey csapott össze velük, az ütközet során felgyújtották a községet, és ismét kifosztották az uradalmi kastélyt és a birtokot.
A zsolcai csata és az elesett áldozatok tiszteletére az országban, Vác után, másodikként emeltek a honvédeknek emlékművet Felsőzsolcán.
További linkek
http://www.zsalex.hu/index.php?modul=news&news_id=31&PHPSESSID=e10c192b5205bf047f8ea3698c6c63fa



Cím alapján hasonló

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Feltöltő
Azonosító
65245
Feltöltve
2010.09.05. 09:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 09:45

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Feltöltő
Azonosító
65246
Feltöltve
2010.09.05. 09:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 09:48

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Feltöltő
Azonosító
65247
Feltöltve
2010.09.05. 09:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 09:49

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Feltöltő
Azonosító
65248
Feltöltve
2010.09.05. 09:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ45/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 09:50

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Feltöltő
Azonosító
65249
Feltöltve
2010.09.05. 09:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ56/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 09:52

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Felsőzsolca címere
Feltöltő
Azonosító
65250
Feltöltve
2010.09.05. 09:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 09:53
Felsőzsolca címere

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Az emlékmű eredeti talapzatának romjai
Feltöltő
Azonosító
65251
Feltöltve
2010.09.05. 10:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ50/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 10:02
Az emlékmű eredeti talapzatának romjai

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Díszkút az emlékmű mellett
Feltöltő
Azonosító
65252
Feltöltve
2010.09.05. 10:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ50/10 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 10.09.05. 10:05
Díszkút az emlékmű mellett

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

1849
Feltöltő
Azonosító
79889
Feltöltve
2011.03.11. 09:05
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK C340 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

durbin 11.03.11. 09:05
1849

Archív fotók

"Zsolcai csata emlékműve" c. alkotás fotói Felsőzsolca településről

Feltöltő
Azonosító
173660
Forrás
Dobrossy István: Miskolc irásban és képekben (1999)
Évszám
1999
Feltöltve
2014.07.25. 15:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.25. 15:39
1999, Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.02.21. 16:05
A "Zsolcai csata emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.07.25. 15:39
1 új fotót töltöttem a "Zsolcai csata emlékműve" műlaphoz!
14.02.12. 19:29
A "Zsolcai csata emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.03.11. 09:05
1 új fotót töltöttem a "Zsolcai csata emlékműve" műlaphoz!
10.09.05. 22:26
Röghegyiné Anita publikálta "Zsolcai csata emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.