Kálmán Sándor síremléke

Mezőtúr, Kossuth Lajos utca

Mezőtúr
Kossuth Lajos utca
A Református Nagytemplom előtt áll, a bal oldalon.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


TundeK62
2010.09.12. 23:41
Amikor majd egy hónapja Mezőtúr főterén sétáltunk, felettébb elcsodálkoztam ezen az alkotáson. Ugyanis ez egy sírszobor. Nem volt egyikőnk listájában sem, és Edit sem vette észre amikor a városban járt, mert még nem volt feltöltve.
Az alkotóról csak sejtéseim vannak, de ezek biztosnak látszanak, még akkor is, ha az interneten semmit nem találtam a szobrászról szóló leírásokban.
Debreczeny Tivadar hosszú évekig élt Debrecenben, és ismerem az alkotásait. Csatoltam is párat. Az itt látható Kálmán Sándor (1858-1908) síremlék női modellje ugyanaz a nő lehetett, mint a mellékelt műlapokon szereplő alkotásoké. Ezen kívül a mezőtúri Református Nagytemplom előtt még egy síremlék áll (szimmetrikusan elhelyezve a két emlékmű), Borsos Károly és felesége sírja. A szobrász vallási hovatartozása miatt kaphatta annak idején a megbízást a síremlékek elkészítésére, ugyanis Debrecen és Mezőtúr is nagy számú református lakossággal rendelkezik máig is.

Kerestem adatot a templom internetes oldalán és a várostörténetben. Mindeddig sikertelenül. De nincs még minden veszve! Mert van kapcsolat a városból, tehát tudunk kérdezni. Csak egyelőre gyűjtögetjük a kérdéseket.

A szobor kecses bronz nőalakja egy kb. egy méter magas mészkőtalapzaton ül. Az alkotás életnagyságú.
A többi hasonló alkotása a szobrásznak az 1930-as években készült. Biztosra veszem, hogy ez is.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/debreczeny-tivadar/?forras=altalanoskereso
Ády
2021.05.22. 22:08
"Kálmán Sándor ...
Sírjára a felsőrészi temetőben felesége, Rényi Róza tanítónő gyönyörű szobrot állíttatott. Ezt az értékes műalkotást, Lux Elek művét a temető díszsírhelyeinek déli széléről – tolvajoktól féltve – Perjési Sándor lelkészelnök 1989. nyarán behozatta Borsos Károly sírszobrával együtt a református nagytemplom előtti kertbe, és augusztus 20-án felavatta. Azóta ott áll Kálmán Sándor házának szomszédságában, mintha a sors is így akarta volna. Eredeti sírhelye, ahol földi maradványai nyugszanak..." 32. oldal. [1]
Források:
[1] A síremlék története: http://bodokifodor.hu/wp-content/uploads/2021/03/L%C3%A1mp%C3%A1s_2013-1.pdf

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Kálmán Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65006
Feltöltve
2010.09.02. 14:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 14:07

"Kálmán Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65007
Feltöltve
2010.09.02. 14:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 14:07

"Kálmán Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65008
Feltöltve
2010.09.02. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 14:08

"Kálmán Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65009
Feltöltve
2010.09.02. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 14:08

"Kálmán Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65010
Feltöltve
2010.09.02. 14:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 14:09

"Kálmán Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
66089
Feltöltve
2010.09.14. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.14. 15:54

"Kálmán Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
419232
Feltöltve
2020.10.08. 14:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.08. 14:15
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.10.08. 16:55
Megérintettem a "Kálmán Sándor síremléke" alkotást
21.05.22. 22:08
A "Kálmán Sándor síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.22. 22:08
A "Kálmán Sándor síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.08. 14:15
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Sándor síremléke" műlaphoz
19.10.21. 11:15
Megérintettem a "Kálmán Sándor síremléke" alkotást
13.07.27. 19:41
A "Kálmán Sándor síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.09.12. 23:41
TundeK62 publikálta "Kálmán Sándor síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.