A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve

Pozsony (Bratislava), Fajnorovo nábežie 11.

Alternatív, helyi címek:Pamätník námorníkov sovietskej armády
Angol cím:Memorial to the Danube Fleet

Pozsony (Bratislava)
Fajnorovo nábežie 11.
A Szlovák Nemzeti Múzeum mellett, közel a Dunához, néhány méterre a hajóállomástól

Felállítás1970. április 3.

Štefan Svetko (építész, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2010.11.04. 09:41
Fölirat:

Örök emlékül a szovjet dunai flotta tengerészeinek, akik felszabadították Pozsonyt 1945. április 4-én.
Lukács Ferenc
2018.11.08. 00:21
Az emlékmű a II. világháborúban a Dunán torkolatától Bécsig hajózó katonai flottának állít emléket amely a Duna-menti országok felszabadításában vett tevékenyen részt.

1945 tavaszán a Vörös Hadsereg haladt előre a Duna mentén Pozsonynál és megtámadta Pozsony (Petőfiligetfalu, ma: Petržalka) külvárosát. A Duna mindkét oldalán tüzérségi csatákat vívtak egymással a felek. A németek megpróbálták megtartani a Duna védelmi szárnyát, de az ellencsapások miatt fokozatosan nyugatra szorultak.

A hídat (Staré Most - Régi híd) a Dunán németek felrobbantották. Mivel közelben a hajókikötők sora, dokkok stb. voltak ezek után a flottának kellett biztosítani a két városrész közötti összeköttetést. Bécsben még javában folytak a harcok, mire 1945 április elején felszabadult Pozsony városa.

1945. április 8-án a Duna Katonai Flotta csak két folyami brigádot szervezett. Első brigád a "Kerčská" és 2. brigád "Sulinská" volt. Miután a második világháború véget ért Európában, a flotta feloszlott.

A parancsnoksága itt Pozsonyban volt a Mudroňova utca 26 szám alatt.
Egyébként az épület mai is áll (magánház), kb. 500 m-re a vártól (de a 203-as troli Radvanská-i megállója 100 m-re, visszafelé kell sétálni a vár irányába - bal oldalon) Érdekessége, hogy emlékműnek van nyilvánítva.

A duna-parti emlékmű egy 89x209x110.5 cm alapon nyugszik, 232 cm magas, kormánylapát-szerű alkotás ami kőből készült.
A sétányról nézve a művet a homlokfelületén szlovák és orosz nyelvű szöveg az alábbi:

"Na večnú pamiatku námorníkov sovietskej duanjskej flotily, ktorí s vojskami sovietskej armády oslobodili 4 apríla 1945 bratislavu."

"Ha beчную память моряакам советской дунайской флотилии освоьодившим с советской армии Братиславу 4-го апреля 1945 года."

Magyar átiratban:
"A szovjet katonák haditengerészeti flottájának örök emlékére, akik 1945. áprilils 4-én hadseregükkel felszabadították Pozsony városát."

Az emlékművet 1970 április 3-án a felszabadulás idejének akkori flotta parancsnoka, a grúz származású Grigorij Nikitič Cholosťakov leplezte le.
Források:
http://www.wikiwand.com/de/Liste_der_denkmalgeschützten_Objekte_im_Okres_Bratislava_I/M–O
https://markosalini.blog.sme.sk/c/485140/pocta-dunajskej-promenade.html
http://www.pam.epocha.sk/index.php/bratislava/stare-mesto/68-dunajska-flotila-vajanskeho-nabrezie
https://www.vets.cz/vpm/11391-pomnik-bulharskym-partyzanum/
továbbá saját gyűjtések, kutatások...

Cím alapján hasonló

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
64990
Feltöltve
2010.09.02. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ32/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.02. 09:36

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
64991
Feltöltve
2010.09.02. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.02. 09:36

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
64992
Feltöltve
2010.09.02. 09:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.09.02. 09:38

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

2011.03.14.
Feltöltő
Azonosító
80830
Évszám
2011
Feltöltve
2011.03.22. 09:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.03.22. 09:38
2011
2011.03.14.

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

2011.03.14.
Feltöltő
Azonosító
80831
Évszám
2011
Feltöltve
2011.03.22. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.03.22. 09:40
2011
2011.03.14.

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
332291
Feltöltve
2018.11.19. 21:20
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1908 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 21:20

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
332290
Feltöltve
2018.11.19. 21:19
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1876 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 21:19

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
332289
Feltöltve
2018.11.19. 21:19
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/285 • ISO50

332288
Feltöltve
2018.11.19. 21:18

Lukács Ferenc 18.11.19. 21:18

"A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
332287
Feltöltve
2018.11.19. 21:17
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/470 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 21:17
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.12.16. 15:30
Megérintettem az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" alkotást!
18.11.19. 21:20
1 új fotót töltöttem az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlaphoz!
18.11.19. 21:19

18.11.19. 21:18
1 új fotót töltöttem az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlaphoz!
18.11.19. 21:17
1 új fotót töltöttem az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlaphoz!
18.11.08. 07:51
Az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.11.08. 07:48
Az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.11.07. 09:32
Az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.01.22. 14:53
Az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.05.08. 20:40

14.05.08. 20:39
Az "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.11.04. 09:41
Dr. Pinczés Sándor publikálta "A szovjet hadsereg tengerészeinek emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.