Gödöllő, Táncsics út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Sisi

Gödöllő
Táncsics út
Az Erzsébet parkban

Avatás1901

Kiss Katalin
2010.08.23. 20:58
A gödöllői Erzsébet - parkot, a királyné halála /1898.szept.10./ évében kezdték el kialakítani, és 1901-ben, Ferenc József jelenlétében avatták fel.

A parkban, 4 hársfasor végén áll a két és fél méter magas bronz szobor, 8 szögletű, felül virágfüzérrel díszített - zebegényi trachitból faragott - posztamensen. Ez a világ első egész alakos Erzsébet-szobor.

Egyszerűségében is méltóságteljes királynét, kezében pár szál virággal és napernyővel ábrázolta a szobrász.

A környék parkjaiban és erdeiben szívesen sétáló és lovagló királynét a gödöllőiek így őrizték meg emlékezetükben.

Róna József szobrászművész 2 szobortervet készített, amelyből Ferenc József választotta ki a Gödöllőre illőt.
Természetesen, hogy a szobor avatásán, 1901-ben Ferenc József is részt vett.

Róna József 'emlék-szobrai közül a legnagyobb szeretettel talán a gödöllői Erzsébet-szoborhoz ragaszkodik. Alig néhány évvel a királynő tragikus halála után készült és ott áll az ódon kastély, a százados gödöllői erdők közelében. Rendkívül egyszerű, minden póznak árnyától is mentes a királynő karcsú, álló alakja. A ruhán semmi udvari dísz, az ajkak körül mosoly, de az arcon a gondok, fájdalmak halovány nyoma. A leeresztett karok még természetesebbé, még közvetlenebbé teszik a mozdulatot és meg kell nézni, a könyökig érő kesztyű alól milyen finoman érezhető a kar, a hosszú kéz. Ma már jobban vonzódik a formák összevonása felé, ma elhagyott volna talán egy árnyalatnyit a részletekből, de itt, a szinte intim emlékszobron, az egésznek komoly közvetlensége mellett stílus, egyéniség van ezekben a friss részletekben. Részt vett Róna a budapesti Erzsébet-szobor pályázatán is és díjazott munkája megfelel a művész fejlődése legújabb korszakának, amelynek a szigorúbb plasztikai hatáskeltés, a tartózkodás, a részletekkel való takarékosság az alapelve.'
Forrás: Lyka Károly: Róna József
További linkek
Erzsébet királyné szobrai, emlékhelyei: http://www.erzsebetszobor.eoldal.hu
Erzsébet királyné: http://erzsebet-kiralyne.lap.hu/
A szobor avatásáról: http://epa.oszk.hu/00000/00003/00037/szoboravatasok.html

A gödöllői kastélypark: http://www.gazlap.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=39
Sisi életrajza: http://giren.freeweb.hu/sisi/eletrajz1.htm
Kiss Katalin
2011.04.13. 21:08
Kedves Péter!
Tegnapi információdat nem vettem észre, de ma annál nagyobb örömmel linkelem a laphoz.
Örülök, hogy hallunk Rólad! http://www.szoborlap.hu/kozosseg/blogoszfera/346_idokapszulat_talaltak_a_110_eves_erzsebet_kiralyne_szoborban.html
Vajda Zsófi
2011.04.30. 11:42
Cikk a restaurálásról:http://www.kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=312617&ctag=articlelist&iid=1
Göröntsér Vera
2011.05.28. 21:01
'A parkban egy nagy szikla volt felépítve, az elé kellett az emlékművet terveznem. Olyannak akartam őt megörökíteni, amilyennek a gödöllőiek őt ismerték. Esernyővel a kezében, mezei virágokból font csokorral indul sétájára. A vázlat nagyon tetszett s különösen a bizottság högytagjai voltak elragadtatva. Fényképeket készíttettem müvemről, hogy azokat bemutathassák a királynak...
...
Mind a két modelt ugy oldottam meg, hogy azokon a királyné jellegzetesen keresztezi karjait. Az egyiken egyszerü ruhában van, kezében tartja zárt esernyőjét, legyezőjét és mezei virágcsokrot. A másikon csipke mantillában van s csupán a legyező van kezében, ahogy őt Horovitz lefestette. Mind a két posztamens magas és karcsu volt, megfelelően az ő karcsu alakjához.
...
--- Ezeket a modeljeit már láttam tegnap. Mind a kettő jó. Egészen az ő tartgása! Az ő mosolya! Mit gondol, melyiket ajánlaná a kivitelre?
--- A választást Felségedre biztuk! --- mondottam bizonytalanul.
--- Miután mind a kettő jó, hát az ernyőset választom. Amint Hallom, a bizottságnak is ez tetszik jobban... '
Róna József: Egy magyar művész élete című könyvéből (II. kötet 667-668.o.)

Normál és archív fotók

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
66035
Feltöltve
2010.09.13. 22:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.09.13. 22:10

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
66036
Feltöltve
2010.09.13. 22:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.09.13. 22:11

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
66037
Feltöltve
2010.09.13. 22:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.09.13. 22:11

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
66038
Feltöltve
2010.09.13. 22:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.09.13. 22:11

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
66039
Feltöltve
2010.09.13. 22:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.09.13. 22:12

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
66040
Feltöltve
2010.09.13. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.09.13. 22:13

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
66041
Feltöltve
2010.09.13. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

66042
Feltöltve
2010.09.13. 22:14

Kiss Katalin 10.09.13. 22:14

66043
Feltöltve
2010.09.13. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 10.09.13. 22:14

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Felújított szobor 2011.05.19.
Az Erzsébet-park felújításának részeként, Norvég támogatással.
Feltöltő
Azonosító
85316
Évszám
2011
Feltöltve
2011.05.19. 17:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S9600
ƒ560/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Fejéregyházi Péter 11.05.19. 17:09
2011
Felújított szobor 2011.05.19.
Az Erzsébet-park felújításának részeként, Norvég támogatással.

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
129296
Feltöltve
2013.01.20. 19:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.20. 19:51

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

2011. május 19., átadták a felújított Erzsébet szobrot
Feltöltő
Azonosító
85334
Évszám
2011
Feltöltve
2011.05.19. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ400/100 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.19. 21:05
2011
2011. május 19., átadták a felújított Erzsébet szobrot

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
129297
Feltöltve
2013.01.20. 19:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/170 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.20. 19:51

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
85335
Feltöltve
2011.05.19. 21:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.19. 21:11

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
85336
Feltöltve
2011.05.19. 21:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.19. 21:12

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
152586
Feltöltve
2013.11.27. 23:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.11.27. 23:41

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
152587
Feltöltve
2013.11.27. 23:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.11.27. 23:42

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
152589
Feltöltve
2013.11.27. 23:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 13.11.27. 23:43

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
152590
Feltöltve
2013.11.27. 23:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/160

152592
Feltöltve
2013.11.27. 23:44

Neményi Margó 13.11.27. 23:44

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
187936
Feltöltve
2014.11.24. 23:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.24. 23:31

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
187935
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2014.11.24. 23:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.24. 23:30
2014. április

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
187934
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2014.11.24. 23:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.24. 23:29
2014. április

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
187933
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2014.11.24. 23:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.24. 23:25
2014. április

Archív fotók

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

A szobor gipszmintája.
Feltöltő
Azonosító
64246
Feltöltve
2010.08.23. 21:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.23. 21:43
Archív felvétel
A szobor gipszmintája.

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
64247
Feltöltve
2010.08.23. 21:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.23. 21:51
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Képeslap 1905
Feltöltő
Azonosító
64302
Évszám
1905
Feltöltve
2010.08.24. 13:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.24. 13:47
1905, Archív felvétel
Képeslap 1905

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Képeslap 1905
Feltöltő
Azonosító
64303
Évszám
1905
Feltöltve
2010.08.24. 13:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.24. 13:48
1905, Archív felvétel
Képeslap 1905

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Képeslap 1930 körül
Feltöltő
Azonosító
82763
Évszám
1930
Feltöltve
2011.04.13. 12:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.04.13. 12:58
1930, Archív felvétel
Képeslap 1930 körül

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Képeslap a szoboravatásról.
Feltöltő
Azonosító
140626
Fotózva
2011. február
Feltöltve
2013.06.12. 18:49
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.06.12. 18:49
2011. február
Képeslap a szoboravatásról.

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Fotó: Gránitz Miklós (1985)
Feltöltő
Azonosító
143730
Forrás
Saját, asztali naptár
Évszám
1985
Feltöltve
2013.07.23. 13:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.07.23. 13:13
1985, Archív felvétel
Fotó: Gránitz Miklós (1985)

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

1942
Feltöltő
Azonosító
226666
Forrás
FORTEPAN 92711 orig: Lissák Tivadar
Évszám
1942
Feltöltve
2015.12.09. 14:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.12.09. 14:45
1942, Archív felvétel
1942

Adalék vagy máshol

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Emléklap a szoboravatásról.
Feltöltő
Azonosító
125525
Feltöltve
2012.11.24. 16:45
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.11.24. 16:45
Archív felvétel
Emléklap a szoboravatásról.

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Az Új Idők 1901. 7. évf. 389. oldal. ADT adattárból.
Feltöltő
Azonosító
329256
Évszám
1901
Feltöltve
2018.10.27. 14:41
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.10.27. 14:41
1901, Archív felvétel
Az Új Idők 1901. 7. évf....Teljes szövegAz Új Idők 1901. 7. évf. 389. oldal. ADT adattárból.Kevesebb szöveg
Összesen 34 fotó

Műlap története

18.10.27. 14:41
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
17.04.27. 17:33
Az "Erzsébet királyné" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.04.27. 17:20
Az "Erzsébet királyné" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.12.09. 14:45
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
14.11.24. 23:31
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
14.11.24. 23:30
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
14.11.24. 23:29
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
14.11.24. 23:25
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
13.11.27. 23:44
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
13.11.27. 23:43

13.11.27. 23:42
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
13.11.27. 23:41
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
13.07.23. 13:13
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
13.06.12. 18:49
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
13.01.20. 19:51

12.11.24. 16:45
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
11.05.19. 21:12
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
11.05.19. 21:11
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
11.05.19. 21:05
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
11.05.19. 17:09
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
11.04.13. 12:58
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
10.08.24. 13:48
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
10.08.24. 13:47
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
10.08.23. 21:51
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
10.08.23. 21:43
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné" műlaphoz!
10.08.23. 20:58
Kiss Katalin publikálta "Erzsébet királyné" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.