Budapest, VI. kerület, Kodály körönd
Archív képek

Budapest
VI. kerület, Kodály körönd
Kodály körönd

Felállítás1958

Göröntsér Vera
2014.05.21. 10:06
A Ferenc József által a fővárosnak adományozott tíz szobor ( ld. http://www.kozterkep.hu/p/790/A_tiz_szobor.html ) közül négy alkotás helyeként a Köröndöt jelölték meg. Itt állították fel Zrínyi Miklós (Róna J), Bethlen Gábor (ifj.Vastagh Gy.), Bocskai István (Holló B.) és hosszas huzavona után Pálffy János gróf (Sennyei K.) szobrát.

A második világháború után fentiekből két szobor (Bocskai és Bethlen alakja) a Millenniumi emlékműre került, Habsburg uralkodók szobra helyére, erősítve "nemzeti múltunk" képviseletét. Másrészt eltűnt innen Pálffy szobra is, így a valamikori "négyekből" ma csak Róna József Zrínyi-szobra áll a helyén.

A Bethlen-szobor helyére került Vak Bottyán (Bottyán János) kuruc generális alakja úgy, hogy "elődje" posztamensén "csak" a feliratot kellett átvésni.

Bottyán János, vagyis Vak Bottyán (1643?–1709) "kuruc generális, a Rákóczi-szabadságharc legendás hadvezére." Róla bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vak_Botty%C3%A1n
Források:
Prohászka László: Szoborhistóriák (Városháza, Bp. 2004)

Cím alapján hasonló

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
4597
Feltöltve
2008.04.24. 17:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bognár László 08.04.24. 17:04

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
6341
Feltöltve
2008.04.24. 17:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.04.24. 17:04

6342

102286
Fotózva
2010. augusztus
Feltöltve
2012.01.02. 04:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.02. 04:44
2010. augusztus

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
102287
Fotózva
2010. augusztus
Feltöltve
2012.01.02. 04:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ50/10 • 1/400 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.02. 04:51
2010. augusztus

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
168549
Feltöltve
2014.06.15. 16:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.15. 16:54

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
168550
Feltöltve
2014.06.15. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.15. 16:55

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
168551
Feltöltve
2014.06.15. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.15. 16:55

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
449658
Feltöltve
2021.07.09. 18:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 280mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.09. 18:48

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
449659
Feltöltve
2021.07.09. 18:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.09. 18:48

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
449660
Feltöltve
2021.07.09. 18:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.09. 18:48

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
449661
Feltöltve
2021.07.09. 18:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.09. 18:48

Archív fotók

"Vak Bottyán szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
6340
Feltöltve
2008.04.24. 17:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.04.24. 17:04
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

11 perce
4 új fotót töltöttem a "Vak Bottyán szobra" műlaphoz!
04.05. 17:22
Megérintettem a "Vak Bottyán szobra" alkotást!
19.01.31. 14:35
Megérintettem a "Vak Bottyán szobra" alkotást!
18.11.09. 15:38
Megérintettem a "Vak Bottyán szobra" alkotást!
18.09.13. 11:59
Megérintettem a "Vak Bottyán szobra" alkotást!
17.03.23. 15:42
Megérintettem a "Vak Bottyán szobra" alkotást!
15.02.12. 18:30
Megérintettem a "Vak Bottyán szobra" alkotást!
14.12.26. 13:33
Megérintettem a "Vak Bottyán szobra" alkotást!
14.06.15. 16:55
1 új fotót töltöttem a "Vak Bottyán szobra" műlaphoz!

14.06.15. 16:54
1 új fotót töltöttem a "Vak Bottyán szobra" műlaphoz!
14.06.04. 14:52
A "Vak Bottyán szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
12.01.02. 04:51
1 új fotót töltöttem a "Vak Bottyán szobra" műlaphoz!
12.01.02. 04:44
1 új fotót töltöttem a "Vak Bottyán szobra" műlaphoz!
10.11.19. 10:17
A "Vak Bottyán szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
08.04.24. 17:04
Bognár László publikálta "Vak Bottyán szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.