Siófok Étterem kerámia muráliája

Siófok, Petőfi sétány 13.
További képek a Fotólistában

Siófok
Petőfi sétány 13.
A szállodasoron az Európa szálló mellett étterem belső falán található az alkotás.

Felállítás1964

Simó Ágoston (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2010.08.18. 13:56
A három egyforma Siófoki szálló (Balaton, Lídó, Hungária) után találjuk a volt Siófok éttermet. 1964-ben nyitotta meg kapuit a nyaralók előtt, nagy üvegablakaival a Balaton felé, és esténként csalogató élőzenével. Az épület a kornak megfelelő kerámia dekorációt kapott, amit két keramikus készített, Simó József és Simó Ágoston.

Aztán teltek múltak az évek, évtizedek, és a rendszerváltás után elmaradoztak az éhes nyaralók. Ezért az épület funkcióváltáson ment keresztül. Lecsökkentették az épület területét, a félig üvegablakos teraszt elbontották, és az így megmaradt épületben bowling pályát alakítottak ki. Simó József térelválasztó kerámia muráliája elbontásra került, helyt adva a bowling pálya szerkezetének. Ez a szerkezet takarja a most bemutatott fali alkotás elejét is sajnos. De ez legalább kisebb sérülésekkel még megvan.

Az alkotás kb. 20 méter hosszú, kb 3 méter magas, és a Balaton környéki települések jellegzetes épületeit mutatja be.
Ezek a következők:
Szigliget, Kisapáti, Nagyvázsony, Fonyód, Tapolca, Balatonboglár, Badacsony, Tihany, Balatonlelle, Balatonfüred, Kőröshegy, Szántódi Révcsárda, Vörösberény.
Érdekesség, hogy Siófokról nem készült kerámia kép.

"A három szállót a Siófok Étterem hosszanti téglánya köti össze az Európa Szállóval. Az éttermet a víz felől teljes magasságban eltolható üvegfalak választják el a különben teljes egészében fedett, de nyitható terasztól — ennek szélvédelmét is üvegfal biztosítja, mely egyben a tó mellett nagy számban rajzó bogarak ellen is védelmet nyújt. A mennyezet, mint a parasztszobákban, szabadon vezetett betongerendázattal kiképzett; nagyon vitatható azonban az egyik sor kékre festésének indokolt volta, még ha a víz mellett is vagyunk (ugyanez nagyon zavaró az Európa Szállóban is!)....
....A hosszanti falat Simó Ágoston kerámia-képei díszítik. A fehér falon végigfutó széles fekete vonal fogja egybe a Balaton menti helységeket jelképező alkotásokat, melyek színben ritmizálva haladnak végig a falon. Hévíz, Balatonszentgyörgy, Keszthely, Szigliget, s a többiek: összesen tizenhat rajzosán komponált jelkép jelenik meg. Vitatható, hogy egyik-másik valóban jellemzi-e az ábrázolt helységet, például Földvárt az állomás háta mögötti templom. A kompozíció egésze azonban kellemes hatású, jól díszít, érdeklődést kelt a betévedő, elsősorban külföldi vendégekben, s így céljának mindenképpen megfelel...." [1]

Köszönöm a + képek lehetőségét Tamásnak :o)
Források:
[1] Művészet, 1966 december (7. évfolyam, 12. szám)
További linkek
Simó Ágoston keramikus életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/simo-agoston/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63664
Feltöltve
2010.08.18. 11:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 11:59

Az étterem épülete, ma bowling pálya van benne
Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63665

63666
Feltöltve
2010.08.18. 12:00

Ády 10.08.18. 12:00

63667

63668

63669

63670
Feltöltve
2010.08.18. 12:01

Ády 10.08.18. 12:01

63671

63672

63677
Feltöltve
2010.08.18. 12:33

Ády 10.08.18. 12:33

63678

63679
Feltöltve
2010.08.18. 12:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 12:34

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63681
Feltöltve
2010.08.18. 12:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 12:35

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63682
Feltöltve
2010.08.18. 12:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 12:36

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63683
Feltöltve
2010.08.18. 12:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 12:37

63684

63685
Feltöltve
2010.08.18. 12:38

Ády 10.08.18. 12:38

63686

63687

63688
Feltöltve
2010.08.18. 12:39

Ády 10.08.18. 12:39

63689

63691

Archív fotók

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

Balaton (később Siófok) Étterem - Képeslap 1967
Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63692
Évszám
1967
Feltöltve
2010.08.18. 12:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 12:41
1967, Archív felvétel
Balaton (később Siófok) Étterem - Képeslap 1967

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

A Siófok Étterem belső tere
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/179
Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
334851
Forrás
http://fototar.lechnerkozpont.hu
Feltöltve
2018.12.10. 12:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.12.10. 12:51
Archív felvétel
A Siófok Étterem belső tere
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/179

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

A Siófok Étterem belső tere
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/178
Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
334875
Forrás
http://fototar.lechnerkozpont.hu
Feltöltve
2018.12.10. 13:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.12.10. 13:42
Archív felvétel
A Siófok Étterem belső tere
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/178

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

Az alkotás jobbra a falon 1964. Forrás: Kazsoki István képe balaton-retro.hu
Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63695
Évszám
1964
Feltöltve
2010.08.18. 12:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 12:43
1964, Archív felvétel
Az alkotás jobbra a falon 1964. Forrás: Kazsoki István képe balaton-retro.hu

Adalék vagy máshol

"Siófok Étterem kerámia muráliája" c. alkotás fotói

A bábuadagoló belseje, csak előröl tudtam megközelíteni már megint, csúsztam és másztam :o) (bocs az életlen képért)
Alkotó
Simó Ágoston (keramikus)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
63676
Feltöltve
2010.08.18. 12:33
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.18. 12:33
A bábuadagoló belseje,...Teljes szövegA bábuadagoló belseje, csak előröl tudtam megközelíteni már megint, csúsztam és másztam :o) (bocs az életlen képért)Kevesebb szöveg
Összesen 27 fotó

Műlap története

15.01.27. 08:25
A "Siófok Étterem kerámia muráliája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.08.18. 13:56
Ády publikálta "Siófok Étterem kerámia muráliája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.