Lugossy Mária hatalmas térplasztikája igen hatásos mű lehetne, ha semlegesebb történeti térben állna. A két mészkő oszlop közé fogott, üveghegyével egymás felé mutató kőtömb szinte tektonikus jelleget kölcsönöz a műnek, szinte várjuk a pillanatot, hogy a felső az alsóra zuhanjon, és maga is szétporladjon az összeütközéstől. Érdeme a műnek, amit Herth Viktória jegyez meg veszprémi szoborkataszterében, hogy ez Magyarországon az egyetlen non-figuratív millenniumi emlékmű. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem a régi Veszprém hírmondóján, az Óváros téren állna, európai szintű szecessziós épületek gyűrűjében.

Az egyébként kiváló Lugossy Mária emlékművével az évek során, bármennyit nézegettem a róla készült saját képeimet, emiatt nem nagyon tudtam megbarátkozni. Monumentalitását eltúlzottnak, pöffeszkedőnek érzem, s az egész őt létrehozó gondolati megfontolást - megrendeléstől megvalósításig - fennhéjazónak. Élőben azután a plasztika valahogyan mindig igazolta kicsit önmagát. És el tudom képzelni persze, hogy egy régi veszpréminek ez a mű ebben a kontextusban is sokkal pozitívabb értelmű dolgot jelent.