Latabár Kálmán domborműves emléktábla

Budapest, XIV. kerület, Dózsa György út 17.

Budapest
XIV. kerület, Dózsa György út 17.
Az Abonyi utca-Dózsa György út sarkán álló épület, mely még sok szépséget tartogat

Felállítás2004. november 24.


Csuhai István
2010.08.14. 20:19
Latabár Kálmán (1902-1970) a közismert Latabár-színészdinasztia ugyancsak közismert, bizonyos értelemben talán legnépszerűbb tagja. Emlékét őrzi a Dózsa György út 17. bejárata mellett elhelyezett emléktábla, Kiss László alkotása. És emlékét őrzi megannyi filmszalagra rögzített komikus szerepe - kortársai szerint összetéveszthetetlen színpadi szereplő, legendás táncos is volt. A házba -- mely 1944-ben sárga csillagos ház volt -- Latabár 1940-ben költözött be, és élt itt haláláig.

Miközben fényképeztem ezt, odajött hozzám egy nő (általában rendőrök szoktak, meg metrós biztonsági őrök, és kivétel nélkül mindig külföldön), hogy őt fényképezem-e, mert ha igen, beperel. 'Miért fényképezném én magát?' - kérdeztem vissza, és íme, itt a bizonyíték, nem hazudtam neki - sehol egyetlen nő sincs. Megtaposhatta az élet, ha valamely ellensége magánnyomozóját látta bennem, szegény.
További linkek
Latabár Kálmánról:
http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz14/101.html



Cím alapján hasonló

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63372
Feltöltve
2010.08.14. 20:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.14. 20:03

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63373
Feltöltve
2010.08.14. 20:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.14. 20:04

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63374
Feltöltve
2010.08.14. 20:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.14. 20:04

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63375
Feltöltve
2010.08.14. 20:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.14. 20:07

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63376
Feltöltve
2010.08.14. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.14. 20:08

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63377
Feltöltve
2010.08.14. 20:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.14. 20:09

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Kiss László munka közben. Jobb kezénél Latabár Kálmán emléktáblájának agyagmintája látható.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63378
Feltöltve
2010.08.14. 20:37
Képinfó
Alkotó a képen
(Kiss László)
EXIF információk...
OLYMPUS OPTICAL CO.,LTD / C730UZ
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.14. 20:37
Kiss László munka közben. Jobb kezénél Latabár Kálmán emléktáblájának agyagmintája látható.

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318224
Feltöltve
2018.07.17. 15:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/240 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.17. 15:41

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318225
Feltöltve
2018.07.17. 15:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.17. 15:42

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

2021. szeptember 17.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458988
Feltöltve
2021.09.19. 16:42
EXIF információk...
Samsung / SM-A202F
ƒ190/100 • 1/137 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth Csaba 21.09.19. 16:42
2021. szeptember 17.

"Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

2021. szeptember 17.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458989
Feltöltve
2021.09.19. 16:42
EXIF információk...
Samsung / SM-A202F
ƒ190/100 • 1/205 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth Csaba 21.09.19. 16:42
2021. szeptember 17.
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.09.19. 16:42
2 új fotót töltöttem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" műlaphoz
19.03.26. 11:29
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
19.03.17. 15:07
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
18.12.23. 12:13
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
18.11.07. 12:04
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
18.09.11. 20:44
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
18.07.17. 15:42
1 új fotót töltöttem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" műlaphoz
18.07.17. 15:41
1 új fotót töltöttem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" műlaphoz
18.04.28. 12:26
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
17.07.16. 19:50
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
17.04.08. 19:32
Megérintettem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" alkotást
10.08.14. 20:37
1 új fotót töltöttem a "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" műlaphoz
10.08.14. 20:19
Csuhai István publikálta "Latabár Kálmán domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.