Vértesacsai Szent Vendel

Vértesacsa, Vendel tér

Vértesacsa
Vendel tér
a falu központjában, az országút mentén

Avatás2006

Kéri Gáspár
2010.08.12. 11:35
A különösen szép fekvésű Vértesacsa (Atschau) község Fejér megyében, a Bicskei kistérségben található. Az egykor főként sváb népességű falu jelentős részét a háború utáni erőszakos lakosságcsere során kitelepítették és helyüket elsősorban alföldi szegényparasztok foglalták el. Mindazonáltal sváb kultúráját és gyökereit a mai napig ápolja a község, a 2006-ban felállított Szent Vendel-szobor is ezt bizonyítja.

A VI-VII. század fordulóján élt Szent Vendel kultuszát főként a német telepesek terjesztették el Európában. Vendel egy ír törzsi vezető jámbor életű fia volt, aki a hatalomgyakorlás helyett inkább a remeteséget választotta, de előtte római zarándokútra indult, melynek során elszegődött pásztornak. A rá bízott állatoknak mindig a legjobb legelőket kereste és a legenda szerint pásztorbotjával forrást fakasztott ott, ahol az állatok számára nem talált vizet. Vendel remetetársaival német területen telepedett le, ahol a bencés regulák szerint élt, majd 617-ben bekövetkezett halála után kultusza azonnal terjedni kezdett. Sírja hamar zarándokhellyé vált, ahonnan a járványos betegek többnyire gyógyultan távoztak. Német nyelvterületeken a pásztorok védőszentjeként tisztelik.

Szent Vendel kultuszáról bővebben: http://www.katolikus.hu/szentek/1020-445.html

Magyarországon a XVIII. századra tehető Szent Vendel kultuszának megjelenése, melyet értelemszerűen hozzánk is a katolikus német betelepülők hoztak el. Többnyire németes viseletben ábrázolt szobrai elsősorban a Dunántúlon, Buda környékén és Hevesben taláhatók meg, azonban a Jászságban, illetve az Alföldön léteznek magyaros öltözettel ábrázolt szobrok is. A Szent Vendel-szobrokat általában a falu végén, legelők közelében állították fel, hogy megvédje az állatokat a dögvésztől és egyéb járványoktól, de állítottak szobrokat a falu központjában is, ahová évente körmeneteket szervezett a sváb lakosság.

A Vértesacsán 2006-ban felállított, bolgár vraca mészkőből faragott Szent Vendel-szobor egyrészt a község hagyományait éleszti újjá, másrészt a kitelepített elődökre és azok sok évszázados magyarországi kultúrájára emlékeztet.

Cím alapján hasonló

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
63064
Feltöltve
2010.08.09. 22:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.08.09. 22:55

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
63065
Feltöltve
2010.08.09. 22:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.08.09. 22:56

63066
Feltöltve
2010.08.09. 22:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.08.09. 22:56

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
63067
Feltöltve
2010.08.09. 22:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.08.09. 22:57

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
63140
Feltöltve
2010.08.11. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ10/1 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kéri Gáspár 10.08.11. 09:52

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
143098
Feltöltve
2013.07.14. 23:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.07.14. 23:08

177628
Feltöltve
2014.08.28. 20:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.28. 20:08

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
143097
Feltöltve
2013.07.14. 23:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.07.14. 23:08

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
143096

217003
Feltöltve
2015.09.10. 19:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.10. 19:58

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
217004
Feltöltve
2015.09.10. 19:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.10. 19:59

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
217005
Feltöltve
2015.09.10. 20:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.10. 20:00

"Vértesacsai Szent Vendel" c. alkotás fotói Vértesacsa településről

Feltöltő
Azonosító
217006
Feltöltve
2015.09.10. 20:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.09.10. 20:02
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.09.10. 20:02
1 új fotót töltöttem a "Vértesacsai Szent Vendel" műlaphoz!
15.09.10. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Vértesacsai Szent Vendel" műlaphoz!
15.09.10. 19:59
1 új fotót töltöttem a "Vértesacsai Szent Vendel" műlaphoz!
15.09.10. 19:58
1 új fotót töltöttem a "Vértesacsai Szent Vendel" műlaphoz!
14.08.28. 20:08
1 új fotót töltöttem a "Vértesacsai Szent Vendel" műlaphoz!
13.07.14. 23:08

10.08.12. 11:35
Kéri Gáspár publikálta "Vértesacsai Szent Vendel" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.