Törökszentmiklós, Mindszenty József emlékpark

Alternatív, helyi címek:Mindszenty József bíboros, prímás, érsek

Törökszentmiklós
Mindszenty József emlékpark
A hercegprímásról elnevezett emlékparkban látható.

Felállítás1998. szeptember 20.

Markóth Imre (építész, közreműködő)

ATTILA SISKOVITS
2010.08.22. 12:42
Törökszentmiklós Város Önkormányzata 1998-ban állíttatta a Mindszenty szobrot és emlékhelyet azon a helyen, ahol 1948. május 7-8-9-én a bíboros szabadtéri misét tartott.
kectam
2019.08.08. 13:38
A bíboros látogatásának és egy kegyszobor elhelyezésének 50-ik évfordulóján jubileumi ünnepséggel emlékeztek meg, amit szoboravatás követett. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentelte meg és avatta fel az alkotás. [1]
A szoborral kapcsolatban megszólaltatták az alkotót is, aki így vallott az alkotással kapcsolatban:
"A közelgő ezeréves Magyarország, Szent István szellemisége is megjelenik az alkotásban. A szobor mögül kápolnatöredék emelkedik ki a földből, ami rokon az államalapítás gondolatával. Mindszenty kezében pásztorbotjának másolata, tekintete a templom felé néz, utalva az általa felvállalt, Istentől kapott személyes életútra."[2]
Források:
[1] lazányi:Mindszenty-szobor és -emlékhely - Új Néplap, 1998. szeptember 21. - 3. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1998_09/?pg=214&layout=s
[2] „Nem az az elvonuló alkat vagyok” - Új Néplap, 1998. szeptember 21. - 4. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1998_09/?pg=215&layout=s

Cím alapján hasonló

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
62637
Feltöltve
2010.08.06. 00:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/80 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.08.06. 00:41

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
62638
Feltöltve
2010.08.06. 00:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/50 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.08.06. 00:41

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
62640
Feltöltve
2010.08.06. 00:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/160 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.08.06. 00:45

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
62641
Feltöltve
2010.08.06. 00:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/200 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.08.06. 00:46

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
62644
Feltöltve
2010.08.06. 00:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.08.06. 00:55

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
85343
Feltöltve
2011.05.20. 00:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.20. 00:47

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
85345
Feltöltve
2011.05.20. 00:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.20. 00:51

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
85346
Feltöltve
2011.05.20. 00:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.20. 00:56

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
85344
Feltöltve
2011.05.20. 00:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.05.20. 00:49

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
64361
Feltöltve
2010.08.24. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
64362
Feltöltve
2010.08.24. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
64363
Feltöltve
2010.08.24. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
195634
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 17:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 15.02.15. 17:14
2013. augusztus

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
195635
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 17:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 15.02.15. 17:15

195636

195637
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 15.02.15. 17:16
2013. augusztus

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Törökszentmiklós településről

Feltöltő
Azonosító
195638
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 15.02.15. 17:16
2013. augusztus
Összesen 17 fotó

Műlap története

19.09.13. 15:35
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Mindszenty József" feltöltésünket!
19.08.08. 13:38
A Közösség megszavazta a Mindszenty József műlapon várakozó szerkesztést.
15.02.15. 17:16
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz!

15.02.15. 17:15

15.02.15. 17:14
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz!
10.09.01. 03:31
A "Mindszenty József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.08.25. 03:55
A "Mindszenty József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.08.24. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz!
10.08.24. 20:27

10.08.22. 12:42
ATTILA SISKOVITS publikálta "Mindszenty József" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.