Füredi Mihály-emlékkút

Vác, Konstantin tér
Archív képek

Vác
Konstantin tér
A Zeneiskola épülete előtt, a járdán.

Felállítás1974

Sedlmayr János (építész, közreműködő)

Berci
2008.04.22. 02:04
Érdekes, egyedi kútszobor: mészkőoszlop, rajta stilizált hangvilla és vörösréz körplasztika. Szobrász: Kovács Imre. Seldmayer János, feltehetőleg az építész volt az emlékmű létrehozásánál.
Kotricz Tünde (TundeK62)
2011.09.27. 01:25
A váci városi tanács levélben fordult a Lektorátushoz, hogy az építendő új zeneiskolába művészeti alkotások elhelyezéséhez írjon ki pályázatokat. Ezek egyike volt a Vácon született Füredi Mihály énekes emlékére emelt díszkút az épület előtt.
Az emlékkút megvalósítására Sedlmayr János építésztervezőt jelölik ki. Határozat szerint is ő nyerte meg a pályázatot. A plasztikai rész Tervezésére és kivitelezésére felkérik Kovács Imre szobrászt. A szerződést 1971. augusztus 26.-án kötik meg vele.
A kész művet 1973. május 22-én bírálják el. A zsűriben Boross Zoltán, szaklektor, Illés Gyula és Makrisz Agamemnon szobrászok vesznek részt.
Az emlékkutat a helyszínen 1974. augusztus 30-án veszik át. Az avatás pontos dátumáról nincs adat.
Az építészről: http://www.napkut.hu/naput_2001/2001_10/037.htm

Forrás: Szoborpályázatok 1950-2000 (szerk.: Nagy Ildikó): 132-es pályázat, 190-191.p. alapján

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
4543
Feltöltve
2008.04.22. 02:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.04.22. 02:04

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
141144
Feltöltve
2013.06.20. 22:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.06.20. 22:38

141145

141481
Feltöltve
2013.06.23. 21:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.06.23. 21:52

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
141482
Feltöltve
2013.06.23. 21:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.06.23. 21:53

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
146989
Feltöltve
2013.09.07. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.07. 16:11

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
146990
Feltöltve
2013.09.07. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.07. 16:11

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
163768
Feltöltve
2014.04.26. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
163769
Feltöltve
2014.04.26. 00:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
163770
Feltöltve
2014.04.26. 00:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
339073
Feltöltve
2019.01.13. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.01.13. 21:06

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
413609
Feltöltve
2020.08.19. 10:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 8.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 20.08.19. 10:08

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
413610
Feltöltve
2020.08.19. 10:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 20.08.19. 10:08

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
413611
Feltöltve
2020.08.19. 10:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/400 • 8.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 20.08.19. 10:08

Archív fotók

"Füredi Mihály-emlékkút" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
338496
Forrás
Huba László: Vác (Panoráma, 1975)
Évszám
1975
Feltöltve
2019.01.08. 15:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.08. 15:32
1975, Archív felvétel
Összesen 15 fotó

Műlap története

29 napja
3 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
19.05.02. 17:45
Megérintettem a "Füredi Mihály-emlékkút" alkotást!
19.03.16. 13:37
Megérintettem a "Füredi Mihály-emlékkút" alkotást!
19.01.13. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
19.01.08. 15:32
1 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
14.10.21. 13:11
A "Füredi Mihály-emlékkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.04.26. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
14.04.26. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
14.04.26. 00:21
1 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
13.09.07. 16:11

13.06.23. 21:53
1 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
13.06.23. 21:52
1 új fotót töltöttem a "Füredi Mihály-emlékkút" műlaphoz!
13.06.20. 22:38

08.04.22. 02:04
Berci publikálta "Füredi Mihály-emlékkút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.