Gyöngyös, Szent Bertalan utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Immaculata-szobor

Gyöngyös
Szent Bertalan utca
A Zeneiskola épületének végénél áll.

Felállítás1770

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2010.12.15. 23:25
Heves megyének két barokk műemlékekkel gazdag városa van. A két települést nem egyforma ütemben alakították és védték meg épületeit. Míg Eger az ország egyik legkiemelkedőbb, és leglátogatottabb városa, ugyanez Gyöngyösről nem mondható el.
Már az 1889. évi műemléki nyilvántartás után el szerették volna kezdeni a felújításokat. 1917-ben közbejött egy hatalmas tűzvész, és ennek hatására is 1944-re csak egyetlen templom, a Szent Erzsébet felújítása fejeződött be.
A második világháború pusztításai után szinte kezdhette a város elölről az addig elvégzett munkálatokat. Ráadásul a háborút követő időszak vallásellenessége ismét csak nem kedvezett a vallási műemlékek helyrehozatalának. Gyöngyös városa csak az 1970-es években kezdhette el a barokk műemlékek helyreállítását.

A Zeneiskola (eredetileg Jezsuita Gimnázium) 1752-ben épült. Az átalakítás 1782–1783-ban Rábl Károly tervei szerint történt. Az épületről itt lehet olvasni bővebben: http://www.gyongyosikalauz.hu/index.php?page=index&sort=lapok/muemlek_jezsuitagimnazium

'A Mária-szobor a Zeneiskola mögötti téren, az iskola falához közel, vaskerítéssel körbevett, szabadon álló négyzetes talapzat, homlokoldalán barokk dísszel. Rajta sima törzsű, kompozit fejezetes, maszkokkal díszített oszlopon Immaculata-szobor. Az oszloptörzsre utólag vaslámpát erősítettek. A XVIII. században készült a szobor.'
A muemlekem.hu nyomán.

A szobor műemléki védelem alatt áll. Eredetileg nem is itt került felállításra. Az idők folyamán többször áthelyezték. A Heves megye műemlékei I-III. című könyv szerint mai helyére 1950-ben került, de szerintem azóta megint odébb helyezték; az iskola falához egészen közel.
További linkek
http://muemlekem.hu/muemlek?id=5699

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62144
Feltöltve
2010.07.29. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.29. 17:40

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62148
Feltöltve
2010.07.29. 17:43
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.29. 17:43

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

A Zeneiskola homlokzatát felújították; így egészen másképp néz ki az alkotás környezete
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
105200
Feltöltve
2012.02.23. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.23. 23:48

105199
Feltöltve
2012.02.23. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.23. 23:47

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
151304
Feltöltve
2013.11.08. 01:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.08. 01:39

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
194517
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2015.02.03. 01:24
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 01:24
2011. október

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
194518
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2015.02.03. 01:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 01:26
2012. május

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
194519
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2015.02.03. 01:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 01:26
2012. május

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
447647
Feltöltve
2021.06.26. 23:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:02

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
447646
Feltöltve
2021.06.26. 23:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ80/10 • 1/800 • 18.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:02

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
447648
Feltöltve
2021.06.26. 23:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.26. 23:02

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
272319
Feltöltve
2017.03.30. 21:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.03.30. 21:32

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
272318

334358
Feltöltve
2018.12.06. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.06. 12:00

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
334361
Feltöltve
2018.12.06. 12:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.06. 12:01

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
434235
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.02.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 11:20
2015. július

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
434236
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.02.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/800 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 11:20
2015. július

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
334362
Feltöltve
2018.12.06. 12:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.06. 12:01

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
334359
Feltöltve
2018.12.06. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.06. 12:00

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
334360
Feltöltve
2018.12.06. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.06. 12:00

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
272317
Feltöltve
2017.03.30. 21:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.03.30. 21:31

Archív fotók

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62147
Feltöltve
2010.07.29. 17:42
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.29. 17:42
Archív felvétel

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62146
Feltöltve
2010.07.29. 17:42
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.29. 17:42
Archív felvétel

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
62145
Feltöltve
2010.07.29. 17:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.29. 17:41
Archív felvétel

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

1938-as felvétel
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
208540
Forrás
Fortepan: 3306
Évszám
1938
Feltöltve
2015.06.11. 00:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.11. 00:05
1938, Archív felvétel
1938-as felvétel

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Forrás: Gyöngyösi Városi Könyvtár (kb. a 30-as években készült a fotó)
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
105201
Feltöltve
2012.02.23. 23:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.23. 23:48
Archív felvétel
Forrás: Gyöngyösi Városi Könyvtár (kb. a 30-as években készült a fotó)

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
74324
Forrás
Fortepan, kb. az 50-es évek eleje
Feltöltve
2010.12.23. 01:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.23. 01:46
Archív felvétel

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
194508
Forrás
Arcanum: 29012
Feltöltve
2015.02.03. 00:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 00:53
Archív felvétel
Képeslap

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
194509
Forrás
Arcanum: 29012 részlete

194510
Forrás
Arcanum: 118218 részlete
Feltöltve
2015.02.03. 00:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 00:54
Archív felvétel
Képeslap

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Képeslap
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
194511
Forrás
Arcanum: 203619

194512
Forrás
Arcanum: 203619 részlete
Feltöltve
2015.02.03. 00:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.03. 00:55
Archív felvétel
Képeslap
Összesen 32 fotó

Műlap története

21.06.26. 23:02
3 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
21.02.23. 11:20
2 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
18.12.06. 12:01
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz

18.12.06. 12:00

17.03.30. 21:32

17.03.30. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
17.03.30. 12:17
Megérintettem a "Mária-szobor" alkotást
14.09.12. 21:02
A "Mária-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.12.15. 23:25
TundeK62 publikálta "Mária-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.