Sopron, Jegenye sor 5.

Alternatív, helyi címek:Hunok királya

Sopron
Jegenye sor 5.
József Attila lakótelep szélén a sportpálya beton kerítése tövében

Avatás1991. szeptember 14.
Avatás1935. május 4.

Szabolcs Erzsébet
2010.07.22. 22:17
Különleges története van a szobornak. 1990-ben került elő, majd 1991-ben állították fel a József Attila lakótelepen. A cikk amelyből idézni fogok abból az alkalomból jelent meg a helyi újságban, hogy hetvenöt évvel ezelőtt avatták fel a világhódító hun fejedelem szobrát Sopronban. A II. világháború utáni évtizedekben a föld alá rejtve várt sorsára. Egész alakos köztéri szobrot egyedül Sopronban mintáztak meg róla. A hányatott sorsú alkotást először 1935-ben állították fel a II. Rákóczi Ferenc Honvéd Főreáliskolában. A cikk írója szerint a több méteres magassága és ábrázolás módja már akkoriban is vitát váltott ki. Attila haragos tekintetével, erőt sugárzó és félelmet keltő pózban kardjára támaszkodva földgömbön áll. A talapzaton rovásírással felirat. 1944-es bombázásban erősen megrongálódott, majd a Rákosi rendszer idején a föld alá temették az alkotást. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy megmenekült a rongálástól, pusztulástól. A rendszerváltás óta áll a mostani helyén nem messze attól az iskolától ahol eredetileg felállították.
A világhódító háborítatlanul áll senkit nem zavar, időnként virágot koszorút helyeznek rá.
Forrás: Helyi Téma Sopron, 2010. július 21. szám. A cikk szerzője: Kuntz Zoltán

Az újságcikk után újabb adattal tudtam bővíteni a nevezetes szobor történetét, melyre könyvtári böngészgetés közben találtam rá.
Szobor a hunok királyának.
A M. Kir. Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet páratlan ünnepség helyszíne volt 1935. május 4-én felavatták Attila hun király egész alakos álló szobrát 'trónra lépésének másfél ezredik esztendeje alkalmából Sopronban. Az avatási ünnepen több prominens személy is jelen volt, köztük Sopronyi Thurner Mihály dr. polgármester. (A cikk írója részletesen eleveníti fel az ünnepség akkori lebonyolítását hangulatát).
A szobrot és a talapzatát az önképzőkör pályázatán első díjat nyert Vörös János szobrászművész készítette. A sportpálya amely mellett a nagy hun fejedelem szobra áll ettől kezdve az 'Attila pálya' nevet viselte. Az Attila szobor hányatott sorsa (az újságcikkben is leírt) 1991-ben ért véget, amikor a soproni József Attila lakótelep közössége volt iskolánk Baráti Körével együtt működve a háborút követően a földbe ásott szobrot felállíttatta a lakótelepen (1991.IX.14.)
Források:
Forrás: Katonaiskolák a hűség városában.
A soproni katonaiskolák története (1898-1945) IV. fejezet. Szerzői: v. Simorjay András és dr. Kakasy Gyula. Szerkesztette: Cseresnyés Géza.
HM Oktatási és Tudományszervező Főosztálya Bp. 1998.
http://rovas.info/2014/12/attila-szobor-sopron/
Szalay Csaba
2012.07.21. 12:48
ATTILA SZOBOR SOPRONBAN

A „Helyi téma” egyik 2010-es számában Kuntz Zoltán írt az Attila szoborról, azt állítva, hogy a „Rákosi rendszer idején eltemették…”

A hiteles történet a következő:
A Rákóczi-romterület gyerekkorunk játékainak gyakori helyszíne volt, az arcán kicsit sérült Attila-szobrot sokszor fényképeztük.
Gimnazista ként 1961-62-ben a „Kisalföldben” megjelent írásomban javasoltam a szobor méltó elhelyezését (pl. az eltávolított turul-szobor Löver körúti helyére).
Javaslatommal a Soproni Városszépítő Egyesület többször is (pl. 1971-ben) foglalkozott.
A lakótelep tervezésekor, 1977-ben én is részt vettem a városházán azon a megbeszélésen, ahol a tanácselnök (Erdély Sándor) kijelentette: „Meg kell vizsgálni, ki az, aki az Attila szobor ügyét szorgalmazza, - annak nincs helye itt!” – A Műemlék Felügyelőség vezetője (Dávid Ferenc) közölte, hogy a szobor értéktelen! (Vörös János alkotása az első, helyszínen betonból öntött szobor!) – Ezután kiadták az utasítást – hogy a kérdés végleg megoldódjon! – Attila szobrának összetörésére. (Tehát nem a Rákosi-rendszerben!)
A műszaki osztály vezetője és a beruházók képviselője az utasítást nem hajtották végre, hanem a szobrot elfektetve betemettették. – Így érkezett el az 1991-es „feltámadása”, amelyben jelentős szerepet vittek a postaigazgatóság dolgozói.

(A szobor újkori történetét egy füzetben összefoglalta Nagy Alpár, amely a felállításra jelent meg.)

Szalay Csaba

Cím alapján hasonló

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Komor tekintet markáns vonások
Feltöltő
Azonosító
61269
Feltöltve
2010.07.21. 22:30
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.07.21. 22:30
Komor tekintet markáns vonások

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
61270
Feltöltve
2010.07.21. 22:31
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ59/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.07.21. 22:31

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Attila neve rovásírással vésve a talapzaton
Feltöltő
Azonosító
61271
Feltöltve
2010.07.21. 22:38
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ50/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.07.21. 22:38
Attila neve rovásírással vésve a talapzaton

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

A szobor környezete gondozott
Feltöltő
Azonosító
61272
Feltöltve
2010.07.21. 22:40
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.07.21. 22:40
A szobor környezete gondozott

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Kardjára támaszkodva földgömbön áll a hun fejedelem
Feltöltő
Azonosító
76522
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.28. 09:44
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 11.01.28. 09:44
2010. július
Kardjára támaszkodva földgömbön áll a hun fejedelem

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
287337
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.08.13. 16:11
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.13. 16:11
2013. április

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
287338
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.08.13. 16:11
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.13. 16:11
2013. április

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
287339
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.08.13. 16:12
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.13. 16:12
2013. április

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
287342
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.08.13. 16:13
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.13. 16:13
2013. április

"Attila" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
287343

287340
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.08.13. 16:12
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.13. 16:12
2013. április
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.08.13. 07:57
Az "Attila" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.07.22. 22:17
Szabolcs Erzsébet publikálta "Attila" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.