Budapest, XIV. kerület, Városliget, Olof Palme sétány
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
XIV. kerület, Városliget, Olof Palme sétány
Városliget, Olof Palme sétány, a volt Nemzetközi Vásár egyik bejárata...Teljes szövegVárosliget, Olof Palme sétány, a volt Nemzetközi Vásár egyik bejárata volt itt. A szobor annak kőfala előtt áll, lombokkal erősen takarva.Kevesebb szöveg

Felállítás1928

Ligetfalvi György
2010.08.26. 18:59
A haraszti mészkő talapzaton álló, csikós népviseletbe öltözött, kezében kötelet fogó 200 cm magas bronzszobrot a művész Fülöp János hortobágyi számadó csikósról mintázta.
Dénes Ildikó
2023.09.18. 06:45
„A fővárosi műemlékekre felügyelő bizottság 1927. július 19-én Liber Endre tanácsnok elnöklete alatt tartott ülésén azt a javaslatot tette, hogy a főváros öntesse bronzba az elhunyt Beszédes László »Ponyvavető« című szobrát és a városligeti körönd valamelyik
pontján állítsa fel. Az indítványt mindenki helyeselte, ahhoz a tanács is hozzájárult.
A helyre nézve az elgondolás az volt, hogy az Iparcsarnokhoz vezető út és a Stefániáért keresztezésénél — mely különösen a Nemzetközi Vásárok alkalmával nagyon forgalmas — helyezzenek el két magyar tárgyú szobrot. A »Ponyvavető« szobor számára a képzőművészeti bizottság a baloldali pázsitos területet jelölte ki, ahol 1928. év tavaszán állították fel”

A Fővárosi Közgyűlés döntötte el „A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 29732/11 Hrsz alatti ingatlanon, a 1146 Budapest, Városliget parkban álló, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező Beszédes János László: Pányvavetö c. szobor áthelyezését” 2020. október 31. határidővel
Felújítása után felállítása a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola parkjában (40991/36 hrsz.) történik meg
Források:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0xWxLDwp5LYBWkP4pDMK6ugSPJBnqZcNFyByFtQWGD57k4TSFZ1FCy8KtiFPjZwfbl&id=1965167027106329&locale=ms_MY

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
4519
Feltöltve
2008.04.21. 14:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bognár László 08.04.21. 14:04

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15535
Feltöltve
2009.03.27. 16:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.27. 16:49

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15537
Feltöltve
2009.03.27. 16:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.27. 16:54

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15536
Feltöltve
2009.03.27. 16:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.27. 16:50

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102993
Feltöltve
2012.01.16. 14:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 12.01.16. 14:06

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108817
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.04.14. 12:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.04.14. 12:28
2011. január

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137072
Feltöltve
2013.04.29. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.29. 09:05

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137074
Feltöltve
2013.04.29. 09:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Göröntsér Vera 13.04.29. 09:06

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137073

137075
Feltöltve
2013.04.29. 09:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

137076
Feltöltve
2013.04.29. 09:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.29. 09:06

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439976
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2021.04.19. 16:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/180 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.04.19. 16:40
2011. november

Archív fotók

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Forrás: Saját - Lyka Károly, Budapest szobrai könyv 1955.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105226
Évszám
1955
Feltöltve
2012.02.24. 12:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.24. 12:19
1955, Archív felvétel
Forrás: Saját - Lyka Károly, Budapest szobrai könyv 1955.

Adalék vagy máshol

"Pányvavető" c. alkotás fotói

Ligetvédés rongálással
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281649
Feltöltve
2017.06.16. 13:27
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-I9070
ƒ270/100 • 1/25 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Moser 17.06.16. 13:27
Ligetvédés rongálással

"Pányvavető" c. alkotás fotói

A képen a szobrász a kismintával, a nagy agyagmintával, illetve magával az élő modellel ( Fülöp családnevű csikós ) látható.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
507688
Forrás
Új Idők, XVIII.évfolyam, 1912.
Feltöltve
2022.11.06. 11:30
Képinfó
Alkotó a képen
(Beszédes János László)
Nem a helyszínről
Archív fotó
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/25 • 4.6mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Döme Róbert 22.11.06. 11:30
Archív felvétel
A képen a szobrász a...Teljes szövegA képen a szobrász a kismintával, a nagy agyagmintával, illetve magával az élő modellel ( Fülöp családnevű csikós ) látható.Kevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.09.18. 06:45
A "Pányvavető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.06. 11:30
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
21.04.24. 17:29
A "Pányvavető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.04.19. 16:40
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
20.06.23. 18:32
Megérintettem a "Pányvavető" alkotást
16.05.21. 10:06
A "Pányvavető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.29. 09:06
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
13.04.29. 09:06
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
13.04.29. 09:06
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
13.04.29. 09:05
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
13.04.29. 09:05
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
12.04.14. 12:28
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
12.02.24. 12:19
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
12.01.16. 14:06
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
10.08.27. 09:02
A "Pányvavető" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.03.27. 16:54
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
09.03.27. 16:50
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
09.03.27. 16:49
1 új fotót töltöttem a "Pányvavető" műlaphoz
08.04.21. 14:04
Bognár László publikálta "Pányvavető" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.