Lengyel–magyar barátság-emlékmű
Emléktábla szövege:
Lengyel-magyar barátság-emlékmű
Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódna és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.
Stanislaw Worcell
Az emlékművet Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök és Sólyom László magyar államfő leplezte le 2006. március 24-én.
Később folytatásként, ünnepség keretén belül aláírták a Győri Deklarációnak nevezett dokumentumot, melynek hatására a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2007. március 12-i határozatában március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánította, a Lengyel Köztársaság Nemzetgyűlése ezt követően, egyetértve a Magyar Köztársaság Országgyűlésének döntésével, 2007. március 16-i határozatában március 23-át a Lengyel-Magyar Barátság Napjává nyilvánította.
http://www.infogyor.hu/hirek/helyi_hirek/gyor_orzi_a_lengyel_elnok_emleket_lech_kaczynski_tragikus_legiba/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b77e52f92687b426cee775c8cc95a292_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ60/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bfe45ad57a3bc7f41da84b3bb36771dd_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ60/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6eff7548488a81c645dbb815bc066ebb_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ57/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5677247a8a1eaa63475503dfc71fe3d4_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f862694967e641cc3f1f45632037da55_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ70/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9dcb992cef7a21f2ec36d5364d361500_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ70/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7300b5403964a65f5dcebca934877e34_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ57/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f409d8ba15a71ae17e6cca8be73e8329_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a11742-62b21342295e0-571bb0da8d922c269174e36a_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 6.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a11742-62b20f9b29d50-41cd5f075cdd579a293dbf55_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a11742-62b20f9b2cb34-8663312fb7aa75cb57d9edd8_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11742-630e32d50df2d-c1d147044d2d35fc0cb3ecc4_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ19/10 • 1/2400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11742-630e32d50f49a-89ccdde93d6a60037fb9c17e_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ19/10 • 1/2600 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11742-630e32d5102ba-b0bfcdbe7c96883bf4d2fdc5_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ19/10 • 1/3200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11742-630e32d510dc1-20c65a9e3e9bc91a9c8cce53_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ19/10 • 1/850 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11742-630e34c2cfbc5-f6520147c4598cfae472b296_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ19/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11742-630e32d5134ec-6e0fd7b6f5644a8a2942f04b_4.jpg)
"Lengyel–magyar barátság-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ19/10 • 1/4400 • ISO100