Kalocsa, Hunyadi János utca 23-25.

Kalocsa
Hunyadi János utca 23-25.
Az I. István Gimnázium szemközti parkban (a túloldalon) látható.

Felállítás1970

Exit
2008.04.20. 21:04
Kalocsán a Középsőkertek egyik utcáját Fényi Gyuláról nevezte el a kalocsai városi tanács. 1970 szeptemberében a csillagászati hét keretében avatták fel mellszobrát. A Hold túlsó, a Földről nem látható oldalán krátert neveztek el Fényi Gyuláról.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9nyi_Gyula
Biró Bence
2012.06.08. 19:44
Fényi Gyula SJ (Sopron, 1845. január 8. – Kalocsa, 1927. december 21.) jezsuita szerzetes, tanár, csillagász.

Fényi Gyula SJ elsősorban a Nap, és ezen belül a protuberanciák megfigyelésével foglalkozott, e téren nemzetközi hírnevet is szerzett. 1871 és 1874 között a jezsuita rend kalocsai gimnáziumában tanított fizikát, amely jelenleg az Szent István Gimnázium nevet viseli.
1878 és 1882 között a neves jezsuita csillagász, Karl Braun tanítványaként, majd asszisztenseként a kalocsai Haynald Obszervatóriumban dolgozott. 1885-ben átvette a kalocsai obszervatórium igazgatását, a feladatot egészen nyugdíjba vonulásáig, 1913-ig látta el.

1927. december 21-én, pár nappal 83. születésnapja előtt hunyt el Kalocsán.

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
4499
Feltöltve
2008.04.20. 21:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.04.20. 21:04

4500

4501

20659
Feltöltve
2009.06.20. 16:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.20. 16:37

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
99694
Feltöltve
2011.11.12. 23:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.11.12. 23:40

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
99695
Feltöltve
2011.11.12. 23:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.11.12. 23:41

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
99696
Feltöltve
2011.11.12. 23:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.11.12. 23:41

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
214545
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.08.12. 11:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.08.12. 11:19
2014. július

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
214546
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.08.12. 11:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.08.12. 11:20
2014. július

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
227293
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.16. 22:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.16. 22:27
2012. október

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
227308
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.16. 22:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ30/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.16. 22:44
2012. október

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
227309
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.16. 22:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.16. 22:44
2012. október

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
280371
Feltöltve
2017.06.04. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.06.04. 22:07

"Fényi Gyula szobra" c. alkotás fotói Kalocsa településről

Feltöltő
Azonosító
280372
Feltöltve
2017.06.04. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.06.04. 22:07
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.02.25. 07:21
A "Fényi Gyula szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.06.04. 22:07
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula szobra" műlaphoz!

15.12.16. 22:44

15.12.16. 22:27
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula szobra" műlaphoz!
15.08.12. 11:20
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula szobra" műlaphoz!
15.08.12. 11:19
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula szobra" műlaphoz!
11.11.12. 23:41

11.11.12. 23:40
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula szobra" műlaphoz!
09.06.20. 16:37
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula szobra" műlaphoz!
08.04.20. 21:04
Exit publikálta "Fényi Gyula szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.