Szabadságharcos-emlékmű

Salgótarján, Baglyasalja, Petőfi út 85.

Alternatív, helyi címek:Bányászszobor

Salgótarján
Baglyasalja, Petőfi út 85.
Az egykori Bányászkaszinó helyén működő Bóna Kovács Károly Diákotthon parkjában.

Felállítás1948


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2010.07.13. 16:21
A Szabadságharcos-emlékművet 1948. május 21-én avatták fel, a Baglyasaljai Szabadságharcos Szövetség zászlóavatásával egy időben.
A baglyasaljai Munkás Képzőművészeti Iskola szeptember 15-én nyílt meg rajz, festés és szobrászati szakon. Az oktatás teljesen díjtalan volt. Az iskola vezetője Bóna Kovács Károly. Az oktatás egy istállóból átalakított helyiségben kezdődött meg. Az átalakítást a növendékek végezték Bóna Kovács, valamint az általános iskolai vezetők -– Cserháti József, Müller Pál -– segítségével. Az építési anyagokat a község lakossága adta össze. Az iskola fenntartását a Salgótarjáni Kőszénbánya N. V., Salgótarján város és a Nógrád Megyei Szabadművelődési Felügyelőség vállalta. A beindulás után két hónappal –- a szűkös körülmények ellenére -– már színvonalas oktatás folyt az iskolában, amelyről a Szabad Nógrád 1948. november 18-ai számában -– a H. Gy. monogramú cikkíró -– ekként számolt be: „Hetenként háromszor a baglyasi iskola mellett lévő „műteremben” gyűlnek össze ezek a fiúk és lányok, hogy a napi nehéz munka után belemerüljenek a vonalak, tónusok, formák és színek csodálatos szépségeibe. Bányászok, iparosok, háztartási alkalmazottak ezek a fiatalok, akik nemcsak helyből, de a környék messzi ipartelepeiből is bejárnak ide. Zagyvapálfalváról, Vizslásról, Salgótarjánból, 6-8 km-ről jönnek, hogy megtanulják a vonalak és formák rejtelmeit… A rajztáblára feltűzött papírokon vidám, fürge ujjak vezetik a szenet és a ceruzát. Lassan kibontakozik a kép, a modell arca. Megnézzük a növendékek munkáit. Részben a falon, részben a szekrényben vannak a képek. –- A balassagyarmati kiállításra is elvittünk harminc darabot –- mondja kis büszkeséggel az iskola vezetője, Bóna Kovács Károly festőművész. Azt pedig már H. Gy. teszi hozzá, hogy „fiatalos lendülettel tanít, dolgozik, segíti a tehetségeseket, hogy ne kallódjanak el.”
(Részlet: Csongrády Béla:– Mozaikok Bóna Kovács Károly művészetpedagógiai munkásságából – című művéből)



Kapcsolódó
Bizalmi férfi

Cím alapján hasonló

"Szabadságharcos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
60445
Feltöltve
2010.07.13. 15:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.13. 15:33

"Szabadságharcos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
60446
Feltöltve
2010.07.13. 15:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.13. 15:34

"Szabadságharcos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
60447
Feltöltve
2010.07.13. 15:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.13. 15:37

"Szabadságharcos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
60448
Feltöltve
2010.07.13. 15:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.13. 15:38

"Szabadságharcos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
60449
Feltöltve
2010.07.13. 15:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.13. 15:39

"Szabadságharcos-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
60450
Feltöltve
2010.07.13. 15:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.13. 15:40
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.06.13. 16:15
Megérintettem a "Szabadságharcos-emlékmű" alkotást
13.05.06. 14:07
A "Szabadságharcos-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.07.13. 16:21
Szórád Péter publikálta "Szabadságharcos-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.