Nyírbátor, Egyház utca

Nyírbátor
Egyház utca
A református templom mögött áll.

Felállítás1983. augusztus 28.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.07.12. 23:54
Az idén nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz a Nyírbátori Zenei Napok egyik helyszíne a református templom. Az 1967 óta minden évben megtartott komolyzenei fesztivál most a református templom felújítása miatt kimarad, mint állandó helyszín. 2011 nyarára végeznek az előzetes terv szerint a felújítással.

Az első olyan település eddig, ahol gyakorlatilag nem tudtak segíteni nekem az ottani könyvtárban érdemi információkkal. Két szoborhoz kaptam segítséget, a többihez nem, úgyhogy magamra tudok csak hagyatkozni.

Erre az alkotásra is véletlenül találtam rá.
Mivel azt tudtam, hogy a nyírbátori templomokat az idén felújítják, nem lehet bemenni oda. Volt még egy kis időm, és elsétáltam a gótikus stílusban, 1484 és 1511 között épült templomhoz. Egyetlen egyszer láttam, és jártam benne 1981 tavaszán. Emlékszem az érzésre, amikor tátott szájjal bámultuk a gyönyörűséges belső teret. Akkoriban még voltak csoportok a főiskolákon, és a rajzosoknak szerveztek egy Szatmár- Beregi kirándulást.

Az épület most körbekerítve, lezárt területen áll. Ott ücsörögtem, élveztem a napsütést, és kezemben a fényképezőgéppel, nézegettem, mit fotóztam aznap. Egy idős bácsi dolgozgatott a közelemben, aki egyszer csak odajött hozzám, hogyha már idáig eljöttem, nem akarok szétnézni körben? Persze, hogy nem hagytam ki a lehetőséget, és építkezés ide, építkezés oda, én szépen besétáltam a lezárt területre.

Ezt az életnagyságú szobrot, Kodály Zoltán ülő szobrát ott találtam a templom mögött.

A város leírásából:
'Nyírbátor gazdag történelmi múltja, kulturális öröksége arra kötelezi a ma itt élőket, hogy azt ápolják, továbbfejlesszék. 1967 nyarán csendült fel először a református templom ősi falai között Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa, hogy megalapozza a Nyírbátori Zenei Napok immár több mint négy évtizedes hagyományát.'
További linkek
http://www.nyirbatorizeneinapok.hu/fesztivalrol.html
Kodályról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kod%C3%A1ly_Zolt%C3%A1n

Cím alapján hasonló

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói Nyírbátor településről

Feltöltő
Azonosító
60387
Feltöltve
2010.07.12. 23:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói Nyírbátor településről

Feltöltő
Azonosító
60388

60391
Feltöltve
2010.07.12. 23:02

60392

60393
Feltöltve
2010.07.12. 23:03

60394

60395
Feltöltve
2010.07.12. 23:04

371103
Feltöltve
2019.08.28. 17:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/400 • 11.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.28. 17:27

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói Nyírbátor településről

Feltöltő
Azonosító
371104
Feltöltve
2019.08.28. 17:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/500 • 7.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.28. 17:28
Összesen 9 fotó

Műlap története

8 napja
1 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán" műlaphoz!
8 napja
1 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán" műlaphoz!
16.06.03. 23:29
A "Kodály Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.07.12. 23:54
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Kodály Zoltán" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.