Nyírbátor, Szabadság tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:I. és II. világháborús emlékmű
Angol cím:World War I Memorial

Nyírbátor
Szabadság tér
A város főterén, a városházával szemben, a parkban áll.

Avatás1924. szeptember 7.

TundeK62
2010.07.18. 00:44
Nemes György szobrászról semmi adatot nem találtam a nálam lévő művészeti könyvekben.
Itt az oldalon eddig két alkotását láthatjuk. Egy domborművét, és egy másik Hősi emlékművét Mindszenten.

Nyírbátor község, a kiadott rendeletnek megfelelően már 1921-ben elkezdte az előkészületeket az emlékmű felállítására. 1923-ban szerződést kötöttek a Budapesten élő szobrásszal az alkotás elkészítésére. A településen elkezdték összeírni a hősi halált halt katonák neveit.
Gyűjtést szerveztek az emlékmű költségeire, de azon nem gyűlt össze az emlékmű állításához szükséges pénzösszeg. Pótlólagos 'adót' vetettek ki, melyet többen megfellebbeztek, de azt az elöljáróság elutasította.

'A Hősök Emlékszobrának összköltsége 62 784 021 korona volt, mely magában foglalta a szobor, a talapzat elkészíttetési, a szobor szállíttatási és felállíttatási költségeit, valamint az alapzatban elhelyezett emlékirat kiadásait.'
Részlet Jánvári Gyula : A nyírbátori hősök című cikkéből.
1924. szeptember 7-én avatták nagy ünnepség keretében. Nemzetiszínű lobogó takarta az alkotást, amit a tűzoltók vontak le a szoborról.

A városnak 1988-ig nem volt II. világháborús emlékműve. Amikor ezt a szobrot felújíttatta a Városi Tanács, akkor egészítették ki az emlékmű körül körben, négy hatalmas, vörös gránitlappal. Azokon olvashatóak még a második világháború áldozatainak nevei, akik nyírbátoriak voltak.
Nem tudom, hogy akkor, 22 évvel ezelőtt láthatóak voltak-e a nevek, de nem valami szerencsés az anyag és színválasztás. Lefotóztam körben mindent, de egyrészt nincs több képlehetőségem, másrészt úgysem sok látszik belőle.

Lehet, hogy azóta ismét újították az emlékművet, mert nagyon rendben volt minden körülötte.
A szobor egy haldokló katonát ábrázol, akit a társa fog fel karjával, miközben a másik kezében egy zászlót tart.

1989 óta mindig november elején, halottak napján emlékeznek a hősökre.
További linkek
A városról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%ADrb%C3%A1tor

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
60217
Feltöltve
2010.07.11. 20:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.11. 20:05

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
60218

60219
Feltöltve
2010.07.11. 20:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.11. 20:06

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
60220

60221
Feltöltve
2010.07.11. 20:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.11. 20:07

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
60222

60223
Feltöltve
2010.07.11. 20:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.11. 20:08

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
60224

60225

467263
Fotózva
2007. augusztus
Feltöltve
2021.11.09. 09:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/200 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.09. 09:35
2007. augusztus

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1933
Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
66163
Évszám
1933
Feltöltve
2010.09.15. 11:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.15. 11:47
1933, Archív felvétel
Képeslap 1933

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
195492
Forrás
Arcanum: 214979
Feltöltve
2015.02.14. 23:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.14. 23:36
Archív felvétel
Képeslap

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
195493
Forrás
Arcanum: 214981

Képeslap.
Alkotó
Település
Nyírbátor
Feltöltő
Azonosító
229160
Feltöltve
2016.01.11. 20:01
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/5 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.01.11. 20:01
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.07.05. 18:54
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.09. 09:35
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
16.01.11. 20:01
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
10.09.15. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
10.07.18. 00:44
TundeK62 publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.