Pomáz, József Attila u. / Rákóczi Ferenc u. / Árpád fejedelem u.

Pomáz
József Attila u. / Rákóczi Ferenc u. / Árpád fejedelem u.
A Pomázon Budakalász felől Dobogókő felé átvezető főúton lévő...Teljes szövegA Pomázon Budakalász felől Dobogókő felé átvezető főúton lévő körforgalomtól keletre eső füves területenKevesebb szöveg

Avatás2006. október 23.

Szczuka Attila (építész, közreműködő)

Csuhai István
2010.07.10. 08:49
Seres János Ferenc kb. 4.5 méter magas térplasztikáját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján állították fel a pomázi körforgalomtól keletre eső füves részen. Valóban körbejárható térplasztika, minden oldaláról kissé mást mutat a függőleges elem, és a belőle kivágott és vízszintesen elé fektetett stilizált emberi alak kettőse, mely ilyen módon a hiányt, az űrt, az elvesztettséget metaforizálja. A körbejárást a mű feliratozása (idézetek, az áldozatok neve stb.) is megkívánja. Még inkább az egész előnyére válna, ha valamelyest szabadabb, nyitottabb térben állna - az volt az érzésem, hogy a szobor környezetének posztszocialista/újkapitalista jellege ellene működik az egész kompozíció hatásának (HÉV-megállótól egy élelmiszeráruház járókövezett autóparkolójáig sok minden akadályozza a megfelelő perspektívát).

Nem volt vele szerencsém sem, mert mire végeztem a teendőimmel Pomázon, és hozzáfogtam volna a fényképezéséhez, két derék ember nekilátott az emlékmű körüli füvet lekaszálni (odafele, mikor még sietnem kellett, tökéletesen néptelen volt). De ami késik, tudhatjuk, sohasem múlik.

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
59924
Feltöltve
2010.07.09. 11:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.09. 11:35

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
59925
Feltöltve
2010.07.09. 11:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.09. 11:36

59926

59928
Feltöltve
2010.07.09. 11:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.09. 11:37

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
59929
Feltöltve
2010.07.09. 11:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.09. 11:38

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
59930
Feltöltve
2010.07.09. 11:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.09. 11:39

59931

59932
Feltöltve
2010.07.09. 11:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.09. 11:40

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
59933
Feltöltve
2010.07.09. 11:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.09. 11:41

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
274552
Feltöltve
2017.04.19. 01:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.19. 01:26

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
274551
Feltöltve
2017.04.19. 01:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.19. 01:26

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
274550
Feltöltve
2017.04.19. 01:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.19. 01:25

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
274549
Feltöltve
2017.04.19. 01:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.19. 01:25

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Pomáz településről

Feltöltő
Azonosító
274548
Feltöltve
2017.04.19. 01:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.19. 01:25
Összesen 14 fotó

Műlap története

17.05.11. 12:35
Megérintettem a "1956-os emlékmű" alkotást!
17.04.19. 20:26
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.04.19. 01:26
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz!

17.04.19. 01:25

10.07.10. 08:49
Csuhai István publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.