A bakonybéli kálvária I.

Bakonybél, Petőfi u.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Borostyán-kúti kálvária

Bakonybél
Petőfi u.
A falu központjából dél felé kivezető Petőfi utca legvégén, az erdőbe érve

Felállítás1888

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.07.07. 14:25
A falu központjától délre eső, kellemes sétatávolságra lévő Borostyán-kúton (Szent-kúton) az ott lévő kis kápolna és a mögötte álló dombra vezető kálvária fontos búcsújáróhely (a kápolna előtt, a tó partján álló Szent Gellért-szobrot korábban már feltöltöttem).

A kálváriáról talált adatok azonban némiképp ellentmondásosak. A kis domb tetején álló feszület talapzatának előlapján az 1888-as évszám szerepel, de az utolsó számjegy szemmel láthatóan utólagos javítás - az interneten 1885-tel, sőt 1855-tel is lehet találkozni. A legmegbízhatóbbnak látszó leírás (melynek a linkjét mellékelem) azt állítja, hogy a Kálvária korábban, egy 1778-ból való adat szerint, Szőlőgyöpön állt. Ez az észrevétel alighanem a dombtetőn lévő feszületre, és a mellette kétoldalt álló szoborra vonatkozik, legalábbis én így értelmezem, de lehet, tévedek.

A tizennégy stáció tizennégy kicsiny téglaépítésű képszékbe, Bildstuhlba került, és mivel igen szép domborművek, úgy érzem, helyük van a SzoborLapon. Sajnos, mikor végigfényképeztem őket, nem tapogattam meg egyiket sem, így nem nagyon tudok igazat adni az egyik internetes forrásnak, mely szerint anyaguk vas lenne. Így utólag, majdnem két év távolából, csak a képekre hagyatkozva én inkább festett fának mondanám, színei rendkívül élénkek, és az egész technikailag is, tartalmilag is igen megkapó.

Az I. műlapba tettem az I-VIII. stációkat, a IX-XIV. stációk és a dombtetőn álló három mészkő szobor a szorosan kapcsolódó folytatásban található meg.
További linkek
Vásárhelyi Anzelm leírása a Borostyán-kútról:
http://www.szentmauriciusz.hu/borostyan-kut
Dénes Ildikó
2014.08.13. 13:47
2012. 06.16-án én is a műlapon ismertetett stációkat láttam. Idén 07.13-án ismét arra jártam. A kálváriát felújították. A stációoszlopok fehérek, a stációképek feketék. A monostortól a következő információt kaptam:
"A stációk képeit 2013-ban korrózióvédelemben részesítettük.
A 19. század vasöntvény képek alkotója nem ismert, a veszprémi megyei múzeum fémrestaurátorai dolgoztak rajta."

Kapcsolódó
Kálváriasor
Kapcsolódó
Keresztút

Cím alapján hasonló

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59762
Feltöltve
2010.07.07. 13:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:00

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

I. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59763
Feltöltve
2010.07.07. 13:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:01
I. stáció

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

II. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59764
Feltöltve
2010.07.07. 13:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:02
II. stáció

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

III. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59765
Feltöltve
2010.07.07. 13:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:03
III. stáció

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

IV. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59766
Feltöltve
2010.07.07. 13:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:04
IV. stáció

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

V. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59767
Feltöltve
2010.07.07. 13:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:05
V. stáció

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

VI. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59768
Feltöltve
2010.07.07. 13:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:06

VII. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59769

VIII. stáció
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
59770
Feltöltve
2010.07.07. 13:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:07
VIII. stáció

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

A stációk végén a dombtetőn áll ez a Kálvária, a latrok szokásos helyén két szent szobrával.
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
118458
Feltöltve
2012.09.11. 18:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L21
ƒ53/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Láng György Géza 12.09.11. 18:11
A stációk végén a dombtetőn áll ez a Kálvária, a latrok szokásos helyén két szent szobrával.

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
175529
Feltöltve
2014.08.13. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.13. 13:40

175528
Feltöltve
2014.08.13. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.13. 13:40

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
175527
Feltöltve
2014.08.13. 13:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/170 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.13. 13:39

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
175526
Feltöltve
2014.08.13. 13:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.13. 13:39

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
175525

247446
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.07.28. 12:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.28. 12:18
2014. július

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

stáció 3
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250677
Feltöltve
2016.08.23. 17:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 17:02
stáció 3

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

stáció 4
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250679
Feltöltve
2016.08.23. 17:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 17:03
stáció 4

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

stáció 5
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250680
Feltöltve
2016.08.23. 17:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 17:04
stáció 5

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

stáció 6
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250681
Feltöltve
2016.08.23. 17:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 17:05
stáció 6

"A bakonybéli kálvária I." c. alkotás fotói

stáció 7
Település
Bakonybél
Feltöltő
Azonosító
250682
Feltöltve
2016.08.23. 17:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.23. 17:06
stáció 7
Összesen 21 fotó

Műlap története

16.08.23. 17:06
1 új fotót töltöttem az "A bakonybéli kálvária I." műlaphoz
16.08.23. 17:05
1 új fotót töltöttem az "A bakonybéli kálvária I." műlaphoz
16.08.23. 17:04
1 új fotót töltöttem az "A bakonybéli kálvária I." műlaphoz
16.08.23. 17:03
1 új fotót töltöttem az "A bakonybéli kálvária I." műlaphoz
16.08.23. 17:02
1 új fotót töltöttem az "A bakonybéli kálvária I." műlaphoz
16.07.28. 12:18
1 új fotót töltöttem az "A bakonybéli kálvária I." műlaphoz
14.08.13. 13:40

14.08.13. 13:39

13.04.17. 15:34
Az "A bakonybéli kálvária I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.09.11. 18:11
1 új fotót töltöttem az "A bakonybéli kálvária I." műlaphoz
10.07.07. 14:25
Csuhai István publikálta "A bakonybéli kálvária I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.