Tihanyi apátság homlokzati díszítményei
Felállítás | 1754 |
A kolostor oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is.
A középkori kolostorról csak a XVI.-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Napjainkra az egész épületegyüttes (szinte) nyomtalanul eltűnt. A szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I.András tiszteletéhez kapcsolható.
A törökkel folytatott csatározások egyik következménye az lett, hogy
a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek,
az épületegyüttest védelmi szempontok szerint alakították át. Köréje erődítést építettek. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése,
a szerzetesi élet újra szervezése. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek
a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. 1740 után már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor.
(Apátsági kalauz)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g
A tihanyi templom főkapujának párkányán elhelyezett szobrok a várpalotai Walch János Mihály nevéhez köthetők (a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport szobrásza).
A tihanyi apátság legújabb kutatásairól bővebben: http://doktori.btk.elte.hu/art/haris/tezis.pdf
![](/tagok/ce1e90071a16f327c6826a2b0f892f7b_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c9f20a3c91f9ab459a496b490a1acbbc_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ140/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71bc822853ce37ca2ff066a281ac5814_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cfeb71b26f4d8376ff99e7c33483fbb4_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/2500 • ISO254
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ca2431f3cc71b0286a3e38de77783a9f_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/320 • ISO254
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ef150b0edd171cb235bfb56acf8b0fd4_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/2000 • ISO254
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a2664a150ab04c1f1cb2a6636c2ad6e9_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
'ALAT (Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754'
fölötte az apát címere látható.
ƒ130/10 • 1/800 • ISO254
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
'ALAT (Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754'
fölötte az apát címere látható.Kevesebb szöveg
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e57d151bcee4ded89d07d9df2b9e4b3b_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3eac57fd5c477f44ef91193b221687aa_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/33cc4fd866f4d22917764364211faf6e_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a1fa357a58e68d7662d6b2af980a3205_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7ff69f1c055dae15e39aeba75b2b16ec_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/640 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4bce98cbd3c2bf7489ad3770cfe330f1_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191b362c030-ceaa48c558e82246c33dd8c9_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 22mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191b6cb173e-c1695654b1e5794ddd01efc7_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 170mm • ISO110
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191b6cb2d04-005df17c4bd457c91cd5e4b6_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 170mm • ISO110
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191b8e3701d-a064cb245cac1af84426fe85_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/500 • 220mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191b8e37ce1-a7f63725a413debe070a4ce1_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/500 • 220mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191ba751f2f-830fb978bf5c1e6e02728f6f_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/400 • 200mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191ba752ac5-9a0228ab6fa57eca8c2c37b8_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/400 • 200mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191cd036548-e154cf89ec56c41b4ac9a13e_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ100/10 • 1/250 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191c0659fd8-c5a2ee13926d7e694f81e92b_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ100/10 • 1/250 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191cd0415e3-c029274c68de4e3c896098d5_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/400 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191cd03bee3-5800d7821db99c99422437b5_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/400 • 40mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a11578-60191cd045f03-fb0fa2f2de772f0d1a4e36c7_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/400 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/19759b006fefee59d9d9b205d7ee4af4_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/1600 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/56ce2791180faf7d26ff187e01b7dfb6_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/330e0c1ba7fc5d13a26322f376dbc450_4.jpg)
"Tihanyi apátság homlokzati díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d268d5eeb6a4817b9e3b6f037ec8dd02_4.jpg)