Mátészalka, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca

Alternatív, helyi címek:Díszkút csúszómászókkal

Mátészalka
Bajcsy-Zsilinszky Endre utca
Egy kis parkban, a volt Kraszna Áruházzal szemben áll.

Felállítás1979

TundeK62
2010.07.02. 20:42
Mátészalka földrajzilag az Ecsedi-láp és a homokdombos Nyírség találkozásánál fekszik. A mára már kb. 17 ezer lakosú várost Szatmár fővárosaként is emlegetik.

Ez a díszkút még a 70-es évek végén került köztérre. Egyike volt az elsőként felállított alkotásoknak. Jelen pillanatban nem működik, de hosszú éveken át láthatóan díszkútként funkcionált. A mészkőtömb, és a rajta körben csúszó, mászó mindenféle bronzállatot megfogta a víz, és elszíneződött az évek során. Siklók, teknősbékák, halak, rákok bronz alakjai ismerhetők fel körben.
A mű a Kraszna Áruház mára már igencsak lerombolódott, leamortizálódott épületével szemben, egy kis kör alakú parkban áll. Körülötte padok. El tudom képzelni, amikor az áruház még nem távol-keleti árukkal volt tele, hogy szerették a környéken lakók. Nyáron kiülhettek a térre, a víz köré. Főleg ilyen melegben, mint ami most is van.

Sajnálom, hogy most működésképtelen. A körülötte látható homok még szerintem a téli síkmentesítésből maradhatott ott, eldugítva ezzel a lefolyórendszert. Nincs medence körülötte.
További linkek
A művészről: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csikszentmihalyi-robert
A városról: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1t%C3%A9szalka

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Lápi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59326
Feltöltve
2010.07.02. 13:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.02. 13:46

"Lápi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59327

59328
Feltöltve
2010.07.02. 13:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.02. 13:47

"Lápi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59329

59330

59331
Feltöltve
2010.07.02. 13:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.02. 13:48

"Lápi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59332
Feltöltve
2010.07.02. 13:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.02. 13:49

"Lápi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59333

59334

420064
Feltöltve
2020.10.14. 09:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 09:06

"Lápi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
420065
Feltöltve
2020.10.14. 09:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 09:06

"Lápi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
420066
Feltöltve
2020.10.14. 09:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

420067

Összesen 13 fotó

Műlap története

20.10.14. 09:06
1 új fotót töltöttem a "Lápi emlék" műlaphoz
20.10.14. 09:06
3 új fotót töltöttem a "Lápi emlék" műlaphoz
17.12.30. 12:03
Megérintettem a "Lápi emlék" alkotást
10.07.02. 20:42
TundeK62 publikálta "Lápi emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.