Hét vezér díszkút

Mátészalka, Kölcsey utca 2.
További képek a Fotólistában

Mátészalka
Kölcsey utca 2.
A Művelődési Ház előtti téren áll a kút.

Avatás1996. augusztus 20.

TundeK62
2010.06.30. 23:05
Egy újabb Szabolcs-Szatmár megyei kisváros. A kb. 17 ezer lakosú kisváros az ott élő szobrászházaspárnak köszönhetően valóságos kis szoborparadicsom. Az okosan, és jól elhelyezett szobrokon látszik, hogy nagy valószínűséggel meghallgatják a szobrász véleményét a városkép kialakításánál.

A város olyannyira elmaradott volt a történelmi idők folyamán, hogy még első világháborús emlékműve sincs.

De! Nagyon meglepő módon, Magyarországon elsőként, a New York-ival egy időben gyulladtak ki a fények, az elektromos áram egy Kossuth utcai házban, 1888-ban Mátészalkán.
Szobrászati alkotásokat majd csak a 70-es, nyolcvanas évektől állítottak. És hogy sok is legyen belőlük, ezt a nyolcvanas évek végétől máig töretlen tempóval teszik meg újra és újra.

A millecentenárium tiszteletére készült el a városban, a volt megyeháza, ma Művelődési Központ épülete előtt az a díszkút, mely a Hét vezért ábrázolja. A kb. öt-hat méter átmérőjű kerek medence széle is, és a vezérek alakjai is márványból készültek. Álmos alakját fönt, karddal a bal kezében, bronzból mintázta meg a művész. A négy vízköpő állatfej szintén bronz. Ezek meglehetősen furcsának hatottak már ott a helyszínen is. Oroszlán karmuk, csőrük, fülük, szárnyuk és kutyatestük van.

Az alkotást láthatóan gondozzák, ápolják. Gondolom, télen szakszerűen téliesítve vészeli át a kút és szobrai a nagy hideget.
További linkek
A városról: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1t%C3%A9szalka
kectam
2019.06.02. 23:04
Nagy ünnepség keretében avatták fel a szobrot a millecentenáriumi év jegyében. A zenés megemlékezésen a testvérvárosok képviselői is részt vettek.
Források:
Új Kelet, 1996. augusztus 21. - 10.oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjKelet_1996_08/?pg=233&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59138
Feltöltve
2010.06.30. 21:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.30. 21:06

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59139
Feltöltve
2010.06.30. 21:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.30. 21:07

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59140

59141
Feltöltve
2010.06.30. 21:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.30. 21:08

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59142
Feltöltve
2010.06.30. 21:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.30. 21:09

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59143

59144
Feltöltve
2010.06.30. 21:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.30. 21:10

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59145

59146
Feltöltve
2010.06.30. 21:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.30. 21:11

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
274380
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2017.04.17. 01:41
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.17. 01:41
2010. június

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
274374
Feltöltve
2017.04.17. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.17. 01:31

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
274375
Feltöltve
2017.04.17. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.17. 01:31

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
274376
Feltöltve
2017.04.17. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.17. 01:31

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
274377
Feltöltve
2017.04.17. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

274378

274379

423832
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.11.10. 09:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/800 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 09:50
2018. szeptember

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
462287
Feltöltve
2021.10.13. 13:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/80 • 15mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.13. 13:26

"Hét vezér díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
467083
Fotózva
2008. szeptember
Feltöltve
2021.11.08. 09:43
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ71/10 • 1/180 • 7.4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.08. 09:43
2008. szeptember
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.07.05. 18:56
A "Hét vezér díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.08. 09:43
1 új fotót töltöttem a "Hét vezér díszkút" műlaphoz
21.10.13. 13:26
1 új fotót töltöttem a "Hét vezér díszkút" műlaphoz
21.07.28. 11:31
Megérintettem a "Hét vezér díszkút" alkotást
20.11.10. 09:50
1 új fotót töltöttem a "Hét vezér díszkút" műlaphoz
19.06.02. 23:04
A "Hét vezér díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.12.30. 11:37
Megérintettem a "Hét vezér díszkút" alkotást
13.04.10. 08:37
A "Hét vezér díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.30. 23:05
TundeK62 publikálta "Hét vezér díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.