Salgótarján, Szerpentin utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Tereferélők

Salgótarján
Szerpentin utca
A Meredek utca és a Szerpentin utca közti lakópark játszótere mellett

Felállítás1966. március 8.

Szórád Péter
2010.06.30. 12:08
A szoborcsoportot a Tűzoltóság környékén kerestem, mivel a lexikon a Tűzoltólaktanyát jelöli meg a felállítás helyének. A tűzoltóságot körbejárva azonban csak egy Szent Flórián domborművet találtam a falon elhelyezve.
A Meredek utcán tébláboltam, és itt láttam meg a járdán három éltes asszonyságot, bevásárlószatyorral a kezükben ráérősen éppen a világ dolgairól értekeztek. Tőlük kértem útbaigazítást.
- Elnézést, meg tudnák mondani, merre találom a Pletykálók szobrát?
Ebben a pillanatban a három asszony hirtelen lemerevedett.
„Szó bennszakad, hang fennakad”
Lassan fordul felém három ellenséges tekintet. Egyikük végigmérve visszakérdez:
- Mi tetszik?
- Ööö… én csak a Plety.. ööö… Tereferélők szobrát keresem, állítólag itt van valahol a környéken –, próbálom menteni a menthetetlen, mielőtt még máglyára küldenének az idióta bárdolatlanságom miatt.
- Nem hallottam róla – szól a másik, és ezzel lezártnak tekinti rövid értekezésünket.
- Ja, a szobor – mondja a harmadik – és lassan oldódik a feszültség, olvad a légkör – menjen fel azon a lépcsőn, és ott megtalálja.
Sűrű köszönömök után elbúcsúzunk, mögöttem tovább folytatódik a megzavart „beszélgetés”. A lépcsőn felérve meglátom a keresett szoborcsoportot. Az előbb látott valósághoz vajmi kevés hasonlóságot találok. A robosztus figurák tömegarányai különös ritmusban váltakozó nyúlánksága vagy tömörsége drámai hatást keltenek. Talán a „beszólás” pillanatát idézik fel bennem némileg.
Visszafelé az alkalmi csoportosulást, még mindig elmerülten tanácskozik. Próbálok észrevétlenül láthatatlanná válva elmenni mellettük. Ők azonban kedvesen mosolyogva megállítanak.
-Na, megtalálta?
-Ó, persze – mondom, és sietve indulok tovább a lejtőn lefelé.

Cím alapján hasonló

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59018
Feltöltve
2010.06.30. 09:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:10

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59019
Feltöltve
2010.06.30. 09:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:12

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59023
Feltöltve
2010.06.30. 09:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:13

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59024
Feltöltve
2010.06.30. 09:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:16

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59025
Feltöltve
2010.06.30. 09:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:17

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59026
Feltöltve
2010.06.30. 09:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:18

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59027
Feltöltve
2010.06.30. 09:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:26

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59028
Feltöltve
2010.06.30. 09:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:28

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59029
Feltöltve
2010.06.30. 09:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.30. 09:29

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
171829
Feltöltve
2014.07.13. 21:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.13. 21:37

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
171830
Feltöltve
2014.07.13. 21:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.13. 21:38

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
171831
Feltöltve
2014.07.13. 21:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.13. 21:38

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482644
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 14.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482645
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482646
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482647
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

482648
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

482649

482650
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482651
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 36.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482652
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482653
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482654
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 24.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482655
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482656
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482657
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 32.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482658
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 11.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482659
Feltöltve
2022.04.01. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.04.01. 00:00

Archív fotók

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Kép - 33465
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
144583
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.08.05. 15:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.08.05. 15:35
Archív felvétel
Kép - 33465

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Rend – mérték címmel jelent meg a cikk, Kovács Gyula írása, Tar István művészetéről. Ebből vannak a képek. A szobor kismintái fotón.
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
149552
Forrás
Művészet, 1964. március
Fotózva
2012. november
Évszám
1964
Feltöltve
2013.10.16. 13:25
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.16. 13:25
2012. november
Rend – mérték címmel jelent meg a cikk, Kovács Gyula írása, Tar István művészetéről. Ebből...Teljes szövegRend – mérték címmel jelent meg a cikk, Kovács Gyula írása, Tar István művészetéről. Ebből vannak a képek. A szobor kismintái fotón.Kevesebb szöveg

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
149553
Forrás
Művészet, 1964. március
Fotózva
2012. november
Évszám
1964
Feltöltve
2013.10.16. 13:25
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.16. 13:25
2012. november

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
149555
Forrás
Művészet, 1964. március
Fotózva
2012. november
Évszám
1964
Feltöltve
2013.10.16. 13:26
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.16. 13:26
2012. november

"Pletykázók" c. alkotás fotói

"Tereferélők
Tar István szobrászművész új szoborkompozíciója Salgótarjánban, a megyei tanács mögötti új lakótelepen." Fotó: Koppány György
Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
253312
Forrás
Nógrád, 1966. március 13. (22. évfolyam, 61. szám)
Évszám
1966
Feltöltve
2016.09.26. 15:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.26. 15:09
1966, Archív felvétel
"Tereferélők Tar István szobrászművész új szoborkompozíciója Salgótarjánban, a megyei tan...Teljes szöveg"Tereferélők
Tar István szobrászművész új szoborkompozíciója Salgótarjánban, a megyei tanács mögötti új lakótelepen." Fotó: Koppány GyörgyKevesebb szöveg

"Pletykázók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
365878
Forrás
Tar István emlékkiállítás katalógusa (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1972)
Feltöltve
2019.07.18. 15:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.18. 15:20
Archív felvétel
Összesen 34 fotó

Műlap története

22.04.01. 00:00
16 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
19.07.18. 15:20
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
16.09.26. 20:02
A "Pletykázók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.26. 15:09
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
14.07.13. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
14.07.13. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
14.07.13. 21:37
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
13.10.16. 13:26
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
13.10.16. 13:25
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
13.10.16. 13:25
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
13.08.05. 15:35
1 új fotót töltöttem a "Pletykázók" műlaphoz
10.06.30. 12:08
Szórád Péter publikálta "Pletykázók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.