Pécs, Siklósi út 43.

Pécs
Siklósi út 43.

Felállítás1975


Nem köztéri:Temető, sírkert
uzmaria
2010.06.28. 17:41
Kolta Ferenc irodalomtörténész, főiskolai tanár, a Pécsi Tanárképző Főiskola irodalmi tanszékének vezetője volt.
Sírján található Bocz Gyula jakabhegyi vörös homokkőből faragott szobra.
(Bocz Gyula (Pécs, 1937. március 1. – Pécs, 2003. július 12.) Munkácsy Mihály-díjas Baranya megyei magyar szobrászművész. Autodidakta módszerrel tanulta ki a művészetet, kezdetben gyári munkásként dolgozott. Lantos Ferenc oktatta a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központ képzőművészeti szakkörében. Az 1960-as évek elejétől organikus-nonfiguratív szobrokat alkotott, illetve elsősorban kő, ritkábban fém kisplasztikákat. Szürrealisztikus nonfiguratív alkotásai a Szürenon művészcsoportosuláshoz kapcsolták őt. Először 1963-ban állította ki a műveit. 1968 és 1975 közt a villányi szobrász-alkotótelepen dolgozott, ekkor készültek nagyméretű plasztikái. Az 1980-as évek közepétől festett, szögekkel kivert faszobrokat is alkotott 1981-től Hosszúhetényben, nagyapja házában telepedett le és itt alkotott.)
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bocz_Gyula

uzmaria műlapja



Cím alapján hasonló

"Gyászoló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
58848
Feltöltve
2010.06.28. 17:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.06.28. 17:36

"Gyászoló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
58849
Feltöltve
2010.06.28. 17:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 10.06.28. 17:37

"Gyászoló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
183455
Feltöltve
2014.10.14. 17:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.10.14. 17:44

"Gyászoló" c. alkotás fotói

A szobor a 2023. szeptember-októberi felújítás, tisztítás után.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
547781
Feltöltve
2023.11.30. 17:55
EXIF információk...
Samsung / SM-A236B
ƒ180/100 • 1/231 • 4mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 23.11.30. 17:55
A szobor a 2023. szeptember-októberi felújítás, tisztítás után.

"Gyászoló" c. alkotás fotói

A szobor a 2023. szeptember-októberi felújítás, tisztítás után.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
547782
Feltöltve
2023.11.30. 17:55
EXIF információk...
Samsung / SM-A236B
ƒ180/100 • 1/182 • 4mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 23.11.30. 17:55
A szobor a 2023. szeptember-októberi felújítás, tisztítás után.
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.11.30. 17:55
2 új fotót töltöttem a "Gyászoló" műlaphoz
15.10.14. 17:08
A "Gyászoló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.28. 17:41
uzmaria publikálta "Gyászoló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.