Csesztve, Kossuth utca 76.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Csesztve
Kossuth utca 76.
Madách emlékmúzeum udvarán, Csesztve.

Felállítás1964. október 3.

Nem köztéri:Múzeum területe
András
2010.06.14. 12:40
A Madách ház az ma már múzeum, emlékház. Egy hatalmas ősparkban áll az épület, amely természetvédelmi területté lett nyilvánítva. A fej szobor egy 40x40 centis gránithasábon van elhelyezve ami másfél méter magas. A híres hársfa ma már nem ad árnyékot sajnos, ahol a költő egykor írta művét az Ember tragédiáját.

"1823 januárjában született Alsósztregován, nemesi családban. Anyja, Majthényi Anna művelt asszony volt. Gazdag lányként került a Madách családba: az ő hozománya volt a csesztvei kúria és birtok, mely később fontos szerepet játszott a költő életében. Tanulmányait magánúton végezte; vizsgáit a piarista gimnáziumban tette le. Később a pesti egyetemen filozófia tanfolyam és a jogi kar hallgatója volt. 1840-ben megjelenik első verseskötete, Lantvirágok címmel. Ezek a versek a kor más költőinek hatásával íródtak. Találhatunk köztük bibliai tárgyú verseket is. A színház felkelti érdeklődését, színműírással próbálkozik. Műveltségét, művészi és tudományos érdeklődését segítette, hogy latinul, németül, franciául olvasott. 1845-ben elveszi Fráter Erzsébetet. 1848-49-ben betegsége miatt nem vesz részt a fegyveres harcban. Öccse, Pál, aki részt vesz a szabadságharcban, meghal. Mária, a nővére, akinek a férje átállt császári tiszt volt, román parasztok ölték meg családjával együtt. 1852-ben egy évre börtönbe zárják, mert birtokán rejtegette Kossuth volt titkárát. Mikor hazatér, a két asszony, a felesége és anyja között háborúskodást talál. Ez a két nő személyiségének alapvető különbözősége miatt fordulhatott elő. 1854-ben elvált feleségétől. A válás után elszigetelten élt és a gondolati költeményekre fektetett hangsúlyt. A civilizátor című komédiája a Bach-rendszert gúnyolja ki, de egyben a magyarság hibáit is kifigurázza. 1859. február 17-től 1860. március 26-ig írja Az ember tragédiáját. Madáchot Szontagh Pál segítette a mű megírásában. A remekművének sikere ismerté teszi. Szerepet kap a 60-as évek politikai életében, része lesz az irodalmi közéletnek, feladja zárkózottságát. 1860-61-ben megírja Mózes című drámai költeményét. 1861-ben Nógrád megye országgyűlési követévé választotta. A költő 1862-ben a Kisfaludy Társaság, majd 1863-ban az Akadémia is a tagjai sorába választotta 1864. október 5-én Alsósztregován halt meg." http://antiskola.eu/hu/beszamolo-beszamolok-puskak/22450-madach-imre

'A csesztvei emlékmúzeum Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye. A nógrádi kisközség kúriájában Az ember tragédiájának költője 1844 decembere és 1853 szeptembere között lakott. Utoljára 1864-ben, néhány héttel halála előtt dolgozott kedvelt helyén, a kert ma is látható ékessége, a nagy hársfa alatt.
1862 augusztusában nevezetes találkozás színhelye volt az udvarház: ahogy arra az emléktábla is utal, Madách itt fogadta a Tragédia felfedezőjét, Arany Jánost.
További linkek
http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=491
http://kotelezokroviden.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=84233

András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57303
Feltöltve
2010.06.14. 11:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:40

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57304
Feltöltve
2010.06.14. 11:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:41

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57314
Feltöltve
2010.06.14. 11:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:44

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57315
Feltöltve
2010.06.14. 11:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:46

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57318
Feltöltve
2010.06.14. 11:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:51

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
174974
Feltöltve
2014.08.08. 12:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ28/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.08.08. 12:59

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
174973
Feltöltve
2014.08.08. 12:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ50/10 • 1/120 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.08.08. 12:58

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
407621
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.06.27. 15:31
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/1570 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.27. 15:31
2018. augusztus

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
407622
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.06.27. 15:31
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/754 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.27. 15:31
2018. augusztus

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
407623
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.06.27. 15:31
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/578 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.27. 15:31
2018. augusztus

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
407624
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.06.27. 15:31
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/1350 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.27. 15:31
2018. augusztus

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
407625
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.06.27. 15:31
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/999 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.27. 15:31
2018. augusztus

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
420478
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2020.10.16. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.16. 10:54
2019. szeptember

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
420479

Archív fotók

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
332857
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1964_10/?pg=40&layout=s
Feltöltve
2018.11.25. 10:07
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

faki 18.11.25. 10:07
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57317
Feltöltve
2010.06.14. 11:49
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:49

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57319
Feltöltve
2010.06.14. 11:52
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:52

"Madách Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csesztve
Feltöltő
Azonosító
57320
Feltöltve
2010.06.14. 11:55
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.14. 11:55
Összesen 18 fotó

Műlap története

20.10.16. 10:54
1 új fotót töltöttem a "Madách Imre" műlaphoz
20.10.16. 10:54
1 új fotót töltöttem a "Madách Imre" műlaphoz
20.06.27. 15:31
5 új fotót töltöttem a "Madách Imre" műlaphoz
18.11.25. 11:27
A "Madách Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.25. 10:07
1 új fotót töltöttem a "Madách Imre" műlaphoz
17.09.14. 14:55
Megérintettem a "Madách Imre" alkotást
15.10.29. 22:51
A "Madách Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.05. 21:55
A "Madách Imre" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
14.08.10. 14:34
A "Madách Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.10. 14:34
A "Madách Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.14. 12:40
A közösség publikálta Bálint "Madách Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.