Budapest, II. kerület, Vérhalom tér

Budapest
II. kerület, Vérhalom tér
A játszótértér déli oldalán

Felállítás1975


Szórád Péter
2010.06.13. 15:40
A 91-es buszon utazva már többször feltűnt, hogy a Vérhalom teret megkerülve két szobor is látható. Valószínűnek tartottam, hogy már szerepel a SzoborLapon. A 3.0-ás verzió tesztelése közben megpróbáltam a térképes kereséssel ellenőrizni, hogy valóban fel vannak-e töltve. Bár a kereséssel nem boldogultam könnyedén, sőt még a gépem is lefagyott közben, különböző trükkök után arra jutottam, hogy nincsenek feltöltve. Valamilyen félinformáció miatt egy Makrisz Agamemnom szoborra gondoltam, és csak a helyszínen láttam, hogy Kerényi Jenő jellegzetes alakja magasodik a virágpalántákkal körbevett talapzaton. Oldalán, egy kis táblácskán jól olvasható felirat: Kerényi Jenő alkotása 1975.
Egyedül a cím nem volt feltüntetve, ezt a katalógusból kellett kinéznem, ami nem okozott meglepetést, hiszen látható hogy lángot tart a kezében. Az erős testfelépítésű nagyvonalúan mintázott, szaggatott felületű allegorikus nőalak megformálásában talán valamelyik etruszk istennő legendás alakja volt hatással az alkotóra.
A felállítás évszáma a 30. évfordulóra enged következtetni, de szerencsére ez nem látszik meg semmilyen szájbarágós, ráerőltetett sematikus stílusjegy alkalmazásával. Akár a „Három tavasz” sorozatba is beleilleszthető a szobor. Durva összehasonlításban úgy is nézhetjük, volt idő, amikor Nepomuki-szobrokat állítottak, aztán Hősi, majd Felszabadulási emlékműveket; más korban virágot, vagy mécsest, vagy más tüzes dolgot tartó asszonyokat és lányokat. Később Szent Istvánt, Holokauszt emlékművet, manapság Turulmadarat, Trianon-emlékművet és Országzászlót. Idővel pedig az eszmerendszerek forognak, pörögnek, hullámzanak, az idő pedig eldönti az alkotás maradandóságát. Osztyapenko szoborparkba került, a Lángot tartó lány maradt a helyén, már csak azt nem tudjuk, melyik utat kívánja megvilágítani.
Örömmel tölt el hogy a magyar képzőművészet megújulásának az itt látható példája méltó módon megőrizve, szépen gondozott környezetben ma is betölti a környezetét. Amitől kicsit mégis szomorú vagyok, az a folyamatos fejlődésben tapasztalt tátongó szakadék. Milyen jó lenne, ha korunk pozitív értékeit is hasonlóan magas művészi formavilágú alkotásokkal láthatnánk megjelenni, mint amit Kerényi életművében tapasztalhatunk!



Kapcsolódó
Magvető

Cím alapján hasonló

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57197
Feltöltve
2010.06.13. 13:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:51

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57198
Feltöltve
2010.06.13. 13:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:53

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57199
Feltöltve
2010.06.13. 13:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:53

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57200
Feltöltve
2010.06.13. 13:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:54

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57202
Feltöltve
2010.06.13. 13:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:55

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57205
Feltöltve
2010.06.13. 13:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:56

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57207
Feltöltve
2010.06.13. 13:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:57

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57208
Feltöltve
2010.06.13. 13:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 13:58

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57209
Feltöltve
2010.06.13. 14:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.06.13. 14:00

"Lángot tartó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
118529
Feltöltve
2012.09.13. 08:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.09.13. 08:31
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.03.25. 11:19
Megérintettem a "Lángot tartó nő" alkotást
12.09.13. 08:31
1 új fotót töltöttem a "Lángot tartó nő" műlaphoz
10.06.13. 15:40
Szórád Péter publikálta "Lángot tartó nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.