Piliscsaba, Egyetem utca 1.

Piliscsaba
Egyetem utca 1.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem - Makovecz Imre által tervezett - terén áll.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
András
2010.06.06. 21:25
Nyolc méter magas csiszolt carrarai márvány oszlopon áll a három méter magas István király, jobbkezével a kettős keresztet emeli a magasba, míg baljával az országalmát emeli az ég felé. A turulmadár a feje fölé tartja a magyar koronát. 'Három szobor: jelképek, amelyek összekötnek és összetartoznak, mégpedig egy képzeletbeli patak mellett, amelynek vize Szent István előtt tör fel egy kör alakú mélyedésben. A tervezői elképzelést egy valamikor itt folyó csermely adta, amelyet az oroszok betemettek, ám a terület a mai napig természetes vízgyűjtőhelynek minősül. A szobrok egymással is szerves egységet alkotnak. Magyarország keletet és nyugatot köti össze, így a középpontban mértanilag és eszmeileg is Szent István szobra foglal helyet. A keletet Arisztotelész képviseli, ő az előkép. A nyugati oldalon Aquinói Szent Tamás alakja: ő dolgozta át a görög filozófus gondolatait, és öntötte őket keresztény formába. A tér kompozícióját Makovecz Imre tervezte.'
Források:
https://btk.ppke.hu/felvetelizoknek/korseta-a-campuson

András készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
56223
Feltöltve
2010.06.06. 18:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.06. 18:20

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
56224
Feltöltve
2010.06.06. 18:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.06. 18:22

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
56226
Feltöltve
2010.06.06. 18:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.06. 18:30

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
56231
Feltöltve
2010.06.06. 19:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.06. 19:54

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
56241
Feltöltve
2010.06.06. 21:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.06. 21:06

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
56225
Feltöltve
2010.06.06. 18:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.06. 18:23

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
236815
Feltöltve
2016.04.07. 18:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 18:06

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
236814
Feltöltve
2016.04.07. 18:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/750 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 18:06

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
236813
Feltöltve
2016.04.07. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 18:04

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
236812
Feltöltve
2016.04.07. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 18:04

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Piliscsaba
Feltöltő
Azonosító
236811
Feltöltve
2016.04.07. 18:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.07. 18:03
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.02.05. 22:26
A "Szent István-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.04.07. 18:06
1 új fotót töltöttem a "Szent István-szobor" műlaphoz

16.04.07. 18:04

16.04.07. 18:03
1 új fotót töltöttem a "Szent István-szobor" műlaphoz
14.11.05. 21:55
A "Szent István-szobor" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
13.02.28. 00:00
A "Szent István-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.22. 08:55
A "Szent István-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.06. 21:25
A közösség publikálta Bálint "Szent István-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.