James Joyce az Uliksban

Póla (Pula), Trg Portarata 1

Alternatív, helyi címek:James Joyce irski pisac
Angol cím:James Joyce in Cafe Uliks

Póla (Pula)
Trg Portarata 1
A város régi negyedében, a sétálóutca zárásaként álló ókori Sergius...Teljes szövegA város régi negyedében, a sétálóutca zárásaként álló ókori Sergius diadalívhez közel. A szűk utca ezen a helyen térré szélesedik.Kevesebb szöveg

Felállítás2003

Csuhai István
2010.06.05. 12:10
James Joyce, miután 1904-ben végleg búcsút intett Írországnak (és soha többé nem lépett szülőhazája földjére), Európa számos országában élt. 1904 és 1920 között például az Osztrák-Magyar Birodalom keretein belül, de egyúttal a korabeli olasz világ helyszíneként is létező Isztria két városában is, rövidebb ideig, 1904 októbere és 1905 márciusa között Pulában, hosszabban, tíz éven át folyamatosan, aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal Triesztben. Joyce mindkét isztriai városban nyelvtanárként tartotta fenn magát, a Berlitz nyelviskola alkalmazásában állt.

A Café Uliks Pula óvárosának egyik kellemes kávéháza, közvetlenül amellett a ma sárgára festett saroképület mellett, ahol Joyce a nyelvóráit tartotta, és amelynek tényét a homlokzaton emléktábla jelöli. A hely könnyebb azonosítását segíti, hogy a terasz (és maga a szobor) az ókori Sergius-diadalívre néz, a város egyik közkedvelt látnivalójára. A Joyce főművére (Ulysses, 1922) utaló elnevezés hommage az író egykor szívesen látogatott kávéháza részéről. A másik hommage-t a 2003-ban felállított (felültetett) szobor jelenti, mely a világ számos köztéri alkotásától megszokott módon lehetőséget ad rá, hogy valaki az ábrázolt nagy ember mellé (fölé, alá, ölébe stb.) üljön. Itt például el lehet költeni egy kávét Joyce társaságában - bár a szavaknak ez a hasonlíthatatlanul nagy művésze, legkedvesebb könyvem szerzője, végig egyetlen szót sem szól, csak bámul a gyalogosok forgatagába.
Angol leírás, sztori
Csuhai István
2010.06.05. 12:10
A seated bronz figure of the world renowned Irish writer, James Joyce, who spent a few months in Pola/Pula (now in Croatia), sculpted by the Croatian artist, Mate Cvrljak, and erected in Cafe Uliks, a place where Joyce due to his duties as a teacher at the near-by Berlitz Language School, frequently killed his time.

Cím alapján hasonló

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
56105
Feltöltve
2010.06.05. 00:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.05. 00:31

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
56106
Feltöltve
2010.06.05. 00:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.05. 00:32

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
56107
Feltöltve
2010.06.05. 00:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.05. 00:33

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246980
Feltöltve
2016.07.24. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:38

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246976
Feltöltve
2016.07.24. 19:37

Csuhai István 16.07.24. 19:37

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246977
Feltöltve
2016.07.24. 19:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

246978
Feltöltve
2016.07.24. 19:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:37

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246979
Feltöltve
2016.07.24. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:38

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246974
Feltöltve
2016.07.24. 19:35
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S7582
ƒ26/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:35

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246975
Feltöltve
2016.07.24. 19:36
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S7582
ƒ26/10 • 1/120 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:36

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246981
Feltöltve
2016.07.24. 19:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO720

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:39

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246984
Feltöltve
2016.07.24. 19:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:40

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246983
Feltöltve
2016.07.24. 19:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:40

"James Joyce az Uliksban" c. alkotás fotói

Bal oldalt a Sergius-diadalív, a sárga saroképület az egykori Berlitz nyelviskola pulai épülete. A szobor a diadalív nyílásában, a járókelők feje fölött látható a távolban.
Alkotó
Település
Póla (Pula)
Feltöltő
Azonosító
246982
Feltöltve
2016.07.24. 19:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.07.24. 19:40
Bal oldalt a Sergius-diadalív, a sárga saroképület az egykori Berlitz nyelviskola pulai épülete....Teljes szövegBal oldalt a Sergius-diadalív, a sárga saroképület az egykori Berlitz nyelviskola pulai épülete. A szobor a diadalív nyílásában, a járókelők feje fölött látható a távolban.Kevesebb szöveg
Összesen 14 fotó

Műlap története

16.07.24. 19:07
A "James Joyce az Uliksban" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.19. 12:00
Megérintettem a "James Joyce az Uliksban" alkotást
10.06.05. 12:10
Csuhai István publikálta "James Joyce az Uliksban" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.